Vízrajzi Évkönyv 11., 1900 (Budapest, 1902)
Tartalom
'36 JELENTÉKENYEBB FOLYÓINK VÍZJÁRÁSA AZ 1900. ÉVBEN. A Tisza nívója az augusztus közepétől október közepéig tartó időszakot kivéve, egész év folyamán folytonos, élénk hullámzást mutatott, a nélkül, hogy az árhullámok kilengései nagyok lettek volna. Egyetlen kiválólag jelentős árhulláma sem volt az év folyamán. A legnagyobb vízállások helyenkint januárban, helyen- kint februárban, Titelen áprilisban, sok helyütt májusban jelentkeztek. 80 fokon felül csak Részinél, Füreden és Titelnél emelkedtek; ez utóbbi helyen a Duna áprilisi árhulláma duzzasztotta 85 tokra a vizet. A kisvizek általában októberben (Tekeházán deczemberben) állottak elő s alacsony nivóra szállottak, körülbelül a 0 fok közelébe. A legalacsonyabb kisvízi fok Martfűn —5,aiegmagasabbkisvízi fok Titelen +8 volt. A Tiszának 1900-ban 9 teljes, M.-Szigettöl Titelig minden állomáson tetőző árhulláma volt. Az árhullámok tetözésének leérkezési ideje nem mutat nagy változatosságot, mert az egyes árhullámok magassága nem sokban különbözött egymástól. A teljes árhullámok kulminácziója 6-tól 13 napig változó idő alatt tette meg útját M.-Szigettöl Titelig. A teljes árhullámokon kívül volt a Tiszának 71 csonka árhulláma, melyek közül nehány csak egy állomásra terjedt. Az egyes állomásokon az év folyamán jelentkezett árhullámok számát a következő összeállítás mutatja: M.-Sziget _ ... .... ... 56 Tekeháza... ... ... ... 52 T.-Ujlak ... ... 59 M. -Vári ... ... ... 52 Tivadar ... __ _ ... _ 57 V.-Namény .... __ ... ... 51 N. -Lónya _ ... ... ... __ 47 Záhony ... ... ... 50 Dombrád _ ... ... __ 43 Bérezel ... ... ... ... 44 Tokaj ... _ _ __ _ __ 36 T.-Kenéz _ ... ... ... __ 29 Polgár __ .......... .... 30 T.-Részi _ ... ... ... __ 28 T.-Füred .... ... _ _ ... 28 Taskony ... ... __ ... ... 28 T.-Beö ... ... ... ... ... 23 Szolnok _ ... ... ... ... 23 Martfű _ ... ... ... __ 17 T.-Ugh ... ... ... ... ... 17 Csongrád ... ... ... ... ... 17 Mindszent... ... ... ... ... 17 Algyö ... ... —_ ... ... ... 19 Szeged ... ... ... ... ... 17 Zenta ... .... ... ... ... ... 17 T.-Becse ... ... ... ... .... 17 Titel ... ... ... ... ... ... 18 Ez összeállításból kitűnik, hogy általában az árhullámok száma felülről lefelé fogy, mert lefelé húzódásuk közben egyesülnek, összeolvadnak. Itt-ott a mellékfolyók hatása, vagy jégdugulások következlében az alsóbb állomásokon is megszaporodik az árhullámok száma a szomszédos felső állomáséhoz képest, azonban az általános szabály érvényességét az ily kivételes, leg- többnyire helyi jelenségek nem zavarják meg. A vízszín változásai szeptember és október első felében nagyon csöndesek, míg a többi hónapokban élénkek voltak. A Tisza mellékfolyóinak árhullámaiA Szamoson 1900-ban Sikárlónál 40 árhullám jelentkezett. Legnagyobb vizét február hónapban 67—80 fok magasságban észlelték. A legkisebb víz októberben állott elő —2-töl +4 fokig változó magasságban. Vízszinváltozásai szeptember, október és november hónapokban csöndesek, az év egyéb részeiben élénkek voltak. A Bodrogon Zemplénnél 32 árhullám jelentkezett. A legnagyobb vizét januárban és februárban észlelték 64—70 fok magasságban. Legkisebb vize októberben —1 és +3 fok között változó magasságra sülyedt. Vízszinváltozásai szeplemberben csöndesek, a többi hónapokban meglehetős élénkek voltak. A Sajón Zsolczánál 32 árhullámot észleltek. A legnagyobb víz itt februárban 82 fokra emelkedett, míg a legkisebb víz 28 fokra szállott alá. Augusztus közepétől október közepéig alig változott a Sajó vízszine, míg a többi hónapokban elég élénk árhullámjáték mutatkozott. A Körösökön Békésnél 36 árhullám jelentkezett. A legnagyobb víz májusban állott elő és 66—78 fok magasságot ért el; a legkissebb vizet október elején észlelték +2 és —5 fok közt változó magasságban. A vízszín változásai januártól május végéig és deczemberben élénkek voltak; a többi hónapokban csöndesek; szeptember- és októberben alig változott a vízszín. A Maroson Radnánál 35 árhullám jelentkezett. A legmagasabb vizet julius és augusztus hónapokban észlelték, de csak 45—57 fok magasságban; a legkisebb víz októberben és deczemberben állott elő —2 és +12 fok között változó magasságban. A Maros általában egész évben alacsony vízjárású volt; januártól