AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

Monostory Klára: Keresztury Dezső (1904-1996)

Nemzeti Könyvtár munkatársa. Valamennyi munkakörében fontos és úttörő, amellett igen szorgalmas napi munkát végzett. Legjobban a Kézirattárban folytatott tevékenységéről tudok beszámolni. Kevesen tudják, hogy ő kezdeményezte a - ma már természetesnek tartott - fondok kialakítását. Saját fondfeldolgozó munkájáról tanúskodnak a Kézirattárban minduntalan felbukkanó keze vonásai egy-egy palliumon vagy kézírásos katalóguscédulán. Személyéhez fűződik több jelentős hagyaték megszerzése: Szabó Dezsőé, a Babitshagyatéké, két részletben, a hanganyaggal együtt (utóbbit szinte az utolsó pillanatban mentette meg a pusztulástól és szállíttatta a Széchényi Könyvtárba: kár, hogy a ma már végre virágzó Babits-feldolgozások/kiadások végzői ezt a körülményt valósággal elhallgatják (pedig Babits „rehabilitálását" is éppen Keresztury Dezső kezdte meg; érdekes a története), és más, kisebb jelentőségű, de fontos egyéb gyarapítás is. Színes, szinte „feltáró" munkát végzett irodalmi kiállítások megrendezésével. A saját fondjában (177. fond) található tervezetek, vázlatok tanúsítják, mennyi átgondolt tervező munkát végzett, alig néhány kisegítő munkatárs bevonásával, külső segítség igénybevétele nélkül, saját kezűleg végezve el a kasírozásokat és egyebeket is. Az összegyűjtött becses anyagból született később - bizonyos mértékig - A magyar irodalom képeskönyve c. kiadványának elkészítése is. A könyvtárak (egyházi könyvtárak) államosításakor veszélybe kerültek a jeles vidéki könyvtárak. Ezekből ő csinált „műemlék-könyvtárakat". - A „Híres magyar könyvtárak" c. televíziós filmsorozat, majd az utána kiadott szép kötet erről is elárul valamit. Össze kellene gyűjteni, hány költő, író emlékszobáját, emlékházát hozta, hozatta rendbe - amiről ma már kevesen tudnak és emlékeznek meg. Széchényi Könyvtárbeli munkatársai nagy részéhez baráti szálakkal kötődött. Néhányuknak 1988-ban megjelent Kapcsolatok c. kötetében állított emléket (Halász Gábornak, Dezsényi Bélának, Vécsey Jenőnek, Hajdú Helgának, Szauder Józsefnek). De gondja volt fiatal kollégáira is. Pedagógus voltát meg nem tagadva szinte szeminárium-szerű foglalkozásokat tartott számukra, ahol beszámolhattak tervezett vagy készülő tudományos munkájukról. 1975-ben, első felesége halála és saját nyugdíjba vonulása után fordulópont következett be életében. Akkor döntött úgy, hogy valamennyi kéziratát, gazdag levelezését, családi és rokoni, baráti írásos emlékét a Széchényi Könyvtár Kézirattárának adományozza: amely, mint leírta „nekem igen nehéz időkben kedves munkahelyet, baráti légkört és megbecsülést biztosított." A Keresztury-fond - tudomásom szerint - Kézirattárunk legnagyobb terjedelmű és igen gazdag tartalmú fondja. Terjedelme egészen az adományozó haláláig bővült, új levelezését, friss kéziratait rendszeresen eljuttatta a könyvtárba. Adományozása rendkívüli jelentőségű esemény volt - ezt is kevesen tudják. Hiszen a fondok anyaga - nemcsak nálunk, hanem világszerte - általában elhunyt szerzők hagyatéka, esetleg élő szerzők néhány - bizonyos okok miatt átadott munkájának kézirata. Erre a rendkívüli tényre 1994-ben hívtam fel a figyelmet az Irodalomtörténet, majd (átdolgozott alakban) a Magyar Könyvszemle folyóiratokban. Amint egyúttal 49