AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1994-1998. Budapest (2000)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Plihál Katalin: A hollandiai magyar peregrináció emléke a térképeken

tio" (= zarándoklat) néven említi a szakirodalom a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert nyomán (Kovács J. L. 1993). Ő a „Dictionarium Latino-Ungaricum" című szótárában 1604-ben a következőket írta: peregrinatio „idegen nép között járás, szarándokság, szarándokjárás" A holland felsőoktatás - összevetve Európa csaknem valamennyi hasonló intézményével -, újszerűsége révén a XVII. századra már nagy előnyre tett szert (Zumthor, P. 1985). A franekeri Burse, a groningeni Cubiculum Locandum, a harderwiji Fraterhuis falai között gyakran hangzott magyar szó (Nagy G. 1985). Igaz a teológia ott is központi helyet foglalt el, de még nem uralta az egész oktatást. Azok a tudományok, amelyekben a holland fakultások a leginkább tündököltek, a szellem legújabb diadalairól tanúskodtak. A hollandokban sokkal inkább megvolt a gyakorlati életben hasznosítható tudás megszerzésének hajlama, mint a különböző filozófiai problémák megoldásának kérdésével való foglalkozás iránti igény (Zumthor, P. 1985). Azért szinte elsőként törődtek például az optika, a meteorológia gyakorlatban is alkalmazható ismereteivel. A tanulmányok segítésére különböző gyűjteményeket hoztak létre, amelyek utóbb gyakran szolgáltak nagyhírű múzeumok alapjául is. A külföldi tanulmányutak az érintettek számára mindenkor komoly anyagi terhet jelentettek, azért az ösztöndíjakról gyakorta egy-egy főúri pártfogó (Bethlen Gábor, Loránffy Zsuzsanna, hogy csak a leghíresebbeket említsük) vagy szabad királyi városok és mezővárosok polgárai (Debrecen, Pápa stb.) gondoskodtak (Hargittay E. 1981). A felmerülő anyagi terhek enyhítésére már az 1630. évi Pápán megtartott zsinat lelkére kötötte az espereseknek, hogy a református egyházakban a külországi taníttatások költségeinek fedezésére rendszeresen gyűjtést rendezzenek (Nagy G. 1985). E peregrináció azaz modern zarándoklat szellemileg tevékeny, egész életre szóló indíttatást adott, ugyanakkor nem kevés áldozatot is kívánt azoktól az ifjaktól, akik nem riadtak vissza a reájuk váró kemény küzdelemtől, valamint a megpróbáltatásoktól sem (Jankovics J. 1993). Már maga az út is hosszú, fáradságos és veszedelmektől terhes volt, ugyanis Magyarországról és az Erdélyi Fejedelemségből csak kerülő úton juthattak el Hollandiába a tanulni vágyó ifjak. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1628. március 7-én kelt levelében ekképpen intette Bethlen Péter kíséretét. „...Végezetre Istenre és nekünk tartozó hűségtekre obtestálunk, szerető szolgáink, viseljétek úgy magatokat, mint hű szolgákhoz illik; egyesek legyetek, egymással ne veszekedjetek; magatok illetlenül való viselésével az ifjúnak példát valami erkölcstelenségre ne adjatok, hanem szorgalmatoson vigyázzatok reá, cortesánok után ne vetemedjék, boritalnak magát ne adja; egészségére, életére mint lelketekre viseljetek gondot, hogy mi is tőletek meg ne szomoríttatván, jöhessetek víg orcával élőnkbe, és fejedelmi kegyelmességünket áraszthassuk mi is reátok...." (Sebestyén M. 1980). Sok gondot jelentett az úton lévők számára az összegyűjtött ösztöndíjjak eljuttatása is, ahogy jól példázza a felmerülő nehézségeket az alábbi rövid levélrészlet is. Rákóczi György fejedelmet például arról értesítette egy alumnusa (támogatott diákja), hogy „remélhetetlen sok költséggel telepedék le, s az németek telhetetlen 351