AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1991-1993. Budapest (1997)

Wix Györgyné: Kelecsényi Gábor 1919-1991

elmaradt távoli falvak, Andornaktálya, Kál, majd később egy kisváros, Jászberény elvárásainak kellett megfelelni a papi szolgálatban. Ez - feltehetően - a régóta ismert és a helyi közösségek által szeretett plébánosok számára nem okozott lelki válságot, a fiatal, nemcsak szentbeszédeket, de tudományos publikációkat is írogató segédlelkésznek azonban nehezére eshetett az alkalmazkodás. Ő maga erről nem beszélt, de egy ma George Handlery néven publikáló, külföldön élő politológus hazánkfia, aki 1951-ben tizenhárom éves, Andornaktályára kitelepített, „depis" (deportált) volt, szemtanúja Kelecsényi akkori életének, s minden szépre-jóra fogékony kamaszként jól érzékelte, majd sok évvel később Ákos címmel igen szépen megrajzolta szellemi mentorának akkori lelki portréját.

3 Az ő élményeit tükrözik a fentebb elmondottak, s ő látta úgy, hogy „Ákos hite a racionális megértéssel fonódott össze, a falué (mint a Párté) abban találta nagyságát, hogy hitével a rációnak fittyet tudott hányni." - „A falu, még a szocializmus nélkül is, szegény és sáros. Gondolkodásmódjában, szellemi állapotában a fizikai körülményekhez való alkalmazkodás ékes példája. Következésképpen előítéleteinek világa csakugyan büntetéssé tehette, az egyházi konvenciók és dogmák határait már akkor is gyakran átlépő, művelt szerzetes ottlétét." Akik Kelecsényit ismerték, tudják, hogy valójában nem a lelki vívódás tölthette ki falusi napjait, hanem a segíteni akarás. A falura deportált kitelepítetteknek például ő jelentette a hírforrást, mert neki volt rádiója, amelyen tudta hallgatni a Szabad Európa adásait. „Ákoskám, mi hír van, mondjon valami jót, nem baj, ha nem igaz" - kérlelték, - írja Handlery. De nemcsak hírekkel tartotta a lelket a deportáltakban, hanem humorával is. Már akkor is remekül adott elő humoros jeleneteket (mi is, akik ugyancsak hallottunk tőle ilyesféle kis tréfás életképeket osztályösszejövetelek alkalmával, tizedszer, huszadszor kértük azok ismétlését és élveztük előadását). „Humora nem a hahotázó viccmesélőé volt, hanem inkább az iróniával megmosolyogtató emberé" - írta róla Handlery, s mi csak igazolhatjuk ezt a megállapítást. 1959-ig segédlelkészkedett Kelecsényi, akkor - mint hivatali önéletrajzában szűkszavúan fogalmazta - kilépett az egri egyházmegye kötelékéből, és fizikai munkásként dolgozott Budapesten.

4 Néha emlegette is segédmunkási tapasztalatait, bár azok szerencsére bőségesek nemigen lehettek, vagy ha mégis, semmiképpen sem voltak hosszantartók; 1961-ben az Országos Széchényi Könyvtárban, az MTA alapjából a Régi Magyar Nyomtatványok szerkesztőségének szerződéses munkatársa lett. Amikor pedig a minisztérium megvásárolta a könyvtár számára a nagy nyelvész, Zsirai Miklós könyvtárát, annak a Gyarapítási osztályon való feldolgozásával, hasonlításával, szelekciójával bízták meg. Ez 1962-ben volt, s 1964ben lehetőség nyílt arra, hogy - mint a Szakozó osztály munkatársa - státusba kerüljön. A szakkatalógus rekonstrukciója folyt ekkor, s ebben Kelecsényi - mint az akkor csak urakból álló, „Lordok Háza" néven ismert elit csapat tagja működött egészen 1968-ig, amikor a Gyarapítási osztályon lett tudományos főmunkatárs. A Külföldi csoport angol nyelvterületi referense volt, s egyúttal - akkor a szakkönyvtári funkciók vállalása jegyében még volt ilyen - történettudományi szakre35