AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1986-1990. Budapest (1994)

II. Az OSZK történetéből és munkájából - Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár elhelyezése 1867-1918

Az 1886/87. évi jelentés a helyszűkét mind a három anyagrész: a nyomtatványok, a kéziratok, de főleg az oklevéltári anyag elhelyezésénél hangsúlyozza. Már csaknem lehetetlen a szakszerű kezelés, elrendezés, felállítás, s ennek következtében az anyag hozzáférhetetlen a kutató számára is. A nyomtatványoknál főleg a "historica hungarica" terme annyira zsúfolt, hogy már alig lehet az újabb műveket a megfelelő helyre sorolni. Fenyeget az a veszély, hogy "az anyag rohamos szaporodásával annak lajstromozása, felállítása szünetelni fog, s halmazban elzárva, elveszett, holt anyaggá válik..." Az újabban átvett két családi levéltár még most is ládákban áll és hozzáférhetetlen. Figyelemre méltó, hogy ezekben az években végre gondoltak a Könyvtár értékeinek biztonságos őrzésére is. Mai szemmel nézve elképesztő állapotok uralkodhattak ekkor a Könyvtárban. Az 1883/84. évi jelentés javasolja, hogy a ritkább és drágább kéziratok, az értékesebb oklevelek és a Corvincodexek "eddigi helyükről a könyvtár folyosójáról eltávolíttassanak, s a kézirattár termében oly üveggel és falapokkal ellátott zárt szekrényben helyeztessenek el, mint az a müncheni könyvtárban is van ... ezen ritkaságok mostani elhelyezése a célnak meg nem felel, a kiállított tárgyaknak épségét a tűző nap veszélyezteti, s végre azok megőrzési biztonsága is kétséges, kivált azért, mert az olvasó közönség mellettük halad el ..." Az olvasók tehát a nyílt polcokra helyezett, pornak, tűző napnak kitett Corvinák között sétáltak el, s hogy ezekhez szabadon hozzá is nyúlhattak, tanúsítja a következő évi jelentés: "Szükséges volna ... a kézirattárban két üvegszekrény felállítása, hogy más külföldi könyvtárak berendezési módjára, legritkább kincseinket... zárva, de mégis látható módon elhelyezhessük, s azokat a néző közönség ne érinthesse, mert kivált e lefolyt évben, az ezernyi látogatók által érintett minimált kéziratok a közvetlen tapintás által fölötte sokat szenvednek..." Azl885/86-os jelentés újra sürgeti a Kézirattárban egy "Cimeliotheca" létrehozását, ahol a Könyvtár "írott, festett és nyomtatott cimeliái" lennének összegyűjtve, "s a közönségnek bizonyos meghatározott időben üveg és zár alatt közszemlére kitéve volnának."...Ezzel nemcsak ritkaságaink lennének megkímélve a közönség keze érintésétől", de hasznos lenne azért is, mert így a közönség meghatározott órákban láthatná e kincseket, és "nem járna hivatalos időkben a termeken keresztül, hol az ellenőrzés nehezebb, s nem zavarná az itt dolgozó tisztviselőket," E patriarchális állapotok tették lehetővé azokat a sajnálatos eseményeket, amelyeket Csontosi-ügy néven szoktak emlegetni. A sors különös iróniája, hogy ezt a legutóbb idézett jelentést éppen Csontosi János készítette, akit a néhány év múlva felfedezett könyvtári hiány nyomán kirobbant botrány ürügyén állásából elbocsátottak. Növelte a gondokat az "országos hírlap-könyvtárnak", későbbi nevén Hírlaptárnak a Széchényi Könyvtár keretében való létrehozása. A Könyvtárban található hírlapok közül 1884-ben csak az 1848/49 éviek voltak zárt szekrényekben, a többiek köves folyosón, festetlen deszkaállványokon halmazódtak fel, kitéve pornak és napfénynek. Elhelyezése inkább csak elraktározásnak volt nevezhető, a közönség nem használhatta. Ilyen körülmények közé hozták az Egyetemi, az Akadémai és a Nemzeti Casinoi könyvtár hírlapjait, hogy a múzeumi példányokkal egyesítve, kialakuljon a magyarországi hírlapok egységes gyűjteménye. A Hírlaptár vezetője, Szinnyei 173