AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez

vakban viszont magyar kiszólásokkal teszi nevetségessé magát. A lengyel és a magyar nemesi, udvarházi környezettel szemben a német és a szlovák kisvárosi környezet is könnyen érthető. A „nemzetiesítés" hasonló példája, hogy E. M. Arndt Was ist des Deutschen Vaterland? c. hazafias éneke horvát és cseh hazafias énekké vált, a magyar népszínművek számottevő szerb színpadi karriert futottak be. Szemléletes példával szolgál Sziklay László szlovák—magyar viszonylatban: a XIII. század végének, XIV. századelejének oligarcháját, Csák Mátét egyként a maga nemzeti aspirációi hősének ábrázolta a szlovák és a magyar irodalom.

84 Ugyanakkor a világirodalmi jelenségekre való reakciók látszólagos hasonlósága mögött lényeges különbségek rejtőzhetnek. A szlovén, a lengyel, a cseh és a magyar romantika nemeposzi verses epikájában jótékonyan hasznosította Byron kezdeményeit. Petőfi Sándor az 1840-es években határozott gesztussal számol le a byroni költői magatartással, nem utolsósorban a néptribuni—messiási költői attitűd kedvéért. A Stúr-iskola költői egy részének anti-byronizmusa azonban másképpen morális indíttatású, összefügg a szlovák irodalom retorikusdidaktikus-teológiai hagyományaival, a bizonyos fokig leszűkített határú költészetfelfogással, amelybe — a teológiai hagyományba beleilleszkedve — messianisztikus elemek is keverednek. De akármennyi különbséget is találunk zónánk irodalmaiban, sokkal több választja el a ,,nyugati" irodalmaktól. Még akkor is, ha a világirodalomba való belépés szándéka zónánk valamennyi irodalmát jellemzi a XIX. század első felében. A világkereskedelembe való bekapcsolódás, a gazdasági felzárkózás, a politikai függetlenség kivívása egyfelől, a világirodalomba való belépés, a műfajok, tónusok teljességének megteremtése, azaz teljes irodalmi rendszer és funkcionáló irodalmi élet, az anyanyelv érvényre juttatása másfelől: aligha kételkedhetünk abban, hogy a két „folyamat" között szoros a kapcsolat, de abban sem kételkedhetünk, hogy a két folyamat elemzése másmás módszert igényel. A hasonlóságok és eltérések másképpen jelentkeznek a gazdasági-politikai, másképpen a művészeti-irodalmi szférában, a szűkebb és tágabb kontextus is más-más elemekből tevődik össze. Ezért végkövetkeztetéseinkben még egyszer kiemeljük a földrajzi, az állami-politikai, a művelődéstörténeti és ezzel szoros összefüggésben az irodalomtörténeti szempontot, mint amely eligazíthat a régió jellegének kérdésében. Bár a szükségesnél talán valamivel kevesebb szó esett róla, a nyelvi és az etnikai szempontok sem hagyhatók teljesen figyelmen kívül. Kiemeljük azt is, hogy más tárgyalási módot igényel a latin vagy az óegyházi szláv univerzalitásának korszaka, mást az anyanyelvi irodalom jelentkezésének, kibontakozásának periódusa, megint mást a nemzeti irodalom differenciálódási törekvéseinek folyamata, végül pedig a legújabb időszak. Ezek egyben a régió periódushatáraiként is elképzelhetők. Ezeknek megállapításához szükséges az egyértelmű terminológia olyan (sokszor fölösleges szenvedélyességgel) vitatott kérdésekben, mint a nemzet, nemzeti művelődés, nemzeti irodalom. Nyilvánvaló, hogy fogalomtörténeti kutatások nélkül könnyen kerülhetünk tévútra. Hiba, ha a mai terminológiát vetítjük vissza olyan idő84. Sziklay László: A szlovák irodalom története. Budapest 1962. 311 — 313. 560