AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: A kelet-közép-európai régió kérdéséhez
bevonhatók a szembesítésnek ebbe a körébe. Például: a komikus eposz 64 egyik típusa a lengyel, a cseh, a magyar irodalom műfaja, fordításban a szlováké, de jelen van a román irodalomban is, másik típusa, a travesztált Aeneis — többek között — az ukrán és a magyar irodalomban játszik fontos szerepet. Az utazási regény külső formáját a társadalmi berendezkedés bírálatára felhasználó, emellett az érzékenység elemeit a kor fölvetette bölcseleti kérdésekkel vegyítő regényváltozatok a lengyel, a magyar, a szlovák irodalomban honosak, a cseh irodalomban a másutt is népszerű Fénelon Télémaque-jának adaptálásával jelennek meg, 65 a szerb irodalomban pedig egy önéletrajz, melynek szerzője Dositej Obradovió, teljesíti azt, amit más irodalmakban a följebb körvonalazott típusú regény. Hasonlóképpen gyűrűzik régiónk irodalmaiban Marmontel és kisebb részben Dusch, az erkölcsi mesék, illetve levelek külső formai és ízlésnevelő „hatása". Megállapítható, hogy a francia vagy a német irodalomban külön-külön formálódtak az államregény, az utazási regény, az utópisztikus regény, a kalandregény etc. változatai (Voltaire-nél, Haliernái, Schnabelnál etc.). E változatok közül fordításban több is eljutott régiónk olvasóihoz. E változatok anyanyelvi megfelelői azonban hiányoztak, mivel régiónk irodalmai egyetlen alkotásban valósítják meg a „nyugati" regények különféle változatait, azaz e regények egyszerre utazási, kaland- etc., sőt, bizonyos mértékben nevelési regények is. Többé-kevésbé e szerint a „képlet" szerint írhatjuk le régiónk vígjátéktípusát. A szüzsó, a figurák, az alaphelyzetek jól ismertek a világirodalomból, Plautustól Moliére-ig, Goldonitól Kotzebue-ig. Régiónk íróinak tollán nem a típusok és helyzetek változnak meg, hanem elsősorban a vígjáték nyelve, a szereplők viselkedésével, beszédével felvázolt társadalmi-nemzeti háttér, és ama konkrét utalások láncolata, amely eltávolítja a francia vagy a német mintától a szlovák, szlovén, magyar és cseh, valamint ezeknél korábban a lengyel vígjátékot. Amit hasonlónak, szembesíthetőnek tartunk, az a recepció módja és a nemzeti irodalmivá formálás módszere, a vígjátéki szituációnak az időszerű nemzeti elemekkel való átitatása. Példáink alapján ismét a kelet-közép-európai régió határaira, jellegére gondolunk, s úgy véljük, hogy a XVIII. század második felének ós a XIX. század első felének balti irodalmai általában igen kevés hasonlóságot mutatnak régiónk irodalmaival, és ugyanezt mondhatjuk el pl. a bolgár vagy az albán irodalomról is. Nem csupán arról van szó, hogy a fenn vázolt jelenségekhez hasonló műtípusok „megkésve" vagy még később sem lépnek színre ezekben az irodalmakban, hanem arról is, hogy fejlődésük jellege alapjában más, a fejlődés iránya másfelé tart. Külön tárgyalandó kérdéskör: az orosz irodalom esetleges „kelet-középeurópai" vonásainak kérdésköre. Vajon egyedi változatként tartandó számon az orosz irodalom, vagy pedig beleillik régiónk irodalmainak együttesébe? Tudjuk, a XVII. századi, a XVIII. század eleji orosz—lengyel irodalmi 64. Krejőí, Karel: Heroikomika v básnictví Slovanű. Praha 1964. 65. Köpeczi Béla: A Télémaque Közép- és Kelet-Európában. In: „Sorsotok előre nézzétek." A francia felvilágosodás és a magyar kultúra. Tanulmányok. Szerk.: Köpeczi Béla és Sziklay László. Budapest 1975. 17—38. 544
