AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Nagy Csaba: Vándoriparos szervezkedés kezdetei Nyugat-Európában. A Párizsi Magyar Jótékony Egylet története 1843—1852

teremtésben ez a módszer bizonyult a leghatékonyabbnak. A Józanészben, miként a Hit, papok, pápák c. munkájában, e vallásos mez nem takarja el az egyház tényleges társadalmi szerepét: „Én nem hiszem, hogy Isten valaha az, mi embernek a természetben szükséges, felosztotta és ezt mondta volna: jertek ide, ti nemes fiúk, ez a nagyobb rész mind a tietek néhánytoké, ezen kisebb rész pedig a sokaságé". (J. 248. o.) De hogy a köznépben mégis e téves képzet ól, azért a papi butítás a felelős: „Szegénynépek, szükséges-e, hogy a papok még más poklot is teremtsenek számotokra: nem változott-e a föld pokollá, midőn az ember egymást öldözi, fojtogatja, mészárolja?" (J. 334. o.) A nép tudatlansága, mely helyzetének felismerésében és annak megváltoztatásában gátolja, épp úgy központi gondolata a bibliai idézetekkel operáló A Tárogató-cikknek, mint Táncsics szinte valamennyi pedagógiai munkájának. Az ember felszabadulása a nevelés következménye, — vallja — tehát támogat minden olyan pedagógiai törekvést, amely az egyenlőség megvalósulását hozza közelebb. A Józanész egyik központi gondolata éppen az a naiv-idealisztikus nézet, amely szerint az egyenlőtlenség az általános tudatlanság következménye, vagyis „azért van a sok hiány, ferdeség életünkben, mivel a természetnek egyszerű törvényét nem ismerjük, vagy rá nem ügyelünk". De a nép egyszer majd ráébred az igazságra, és akkor „magátul alakul át józanész-szerű társasággá", amelyben „az elkülönözött tulajdon. . . megszűnik, s azt közhasználat vagy közösség (communismus) váltja fel". (J. 250—254. o.) Az ún. „józanészszerű nevelésnek" a jelentősége tehát abban áll, hogy mint a társadalmi igazságosság állapotához segítő eszköz az ostoba „baromként" kezelt népet és az egész emberiséget visszatéríti „a természetes fejlődés pályájára", amelyen saját érdekei és „a társasági jog szüksége" szinkronba kerül. Táncsicsnak a közösségi elvet körvonalazó teóriája Cabet nyomán született, de a kommunisztikus állapot leírásában óvakodott attól, hogy akár az Ikária, akár a fourier-i falanszter példáját kövesse. Fejtegetései 24. pontjában így fogalmazza meg az egyesülés és a közösség kapcsolatát: „A közösségben legtökéletesebb egyesülés van; tudjuk pedig, hogy az egyesülés erő, s minél nagyobb az egyesülés: természetesen annál nagyobbnak kell lennie az erőnek; s ki tagadhatja, hogy a legnagyobb erőben a legnagyobb szabadság van. .. ? Nem következik-e tehát szükségképp, hogy a közösségben rejlik a legnagyobb boldogság." A szellemi gyarapodás szükségességét az egylet is felismerte, s alapszabályaiban mégis fogalmazta: „Az anyagi jólétnek hatalmas előmozdítója a lelkiképzettség... A magyar kézművesnek nemtsak anyagi, hanem egyszersmind lelki szükségeik kielégítésére kell törekedniök, elhatározták azt is, hogy könyvtárt szerezve, mindenkinek, ki a szellemi táplálékot többre becsüli a tobzódásnál, alkalom adassék szünóráit oktatólag eltölthetni." A Tárogató 1848. január 2-i számában a Teendőink c. írás ugyancsak a tanulás fontosságát hangsúlyozza, mégpedig az egyesülés keretein belül: „Legelső teendőnk ez, lépjünk egybe, s legyünk egyek, s álljunk úgy, mi maroknyi magyarok, kik egyletet képezünk, mintegy alkotmányos nemzet. .., hogy bátran mondhassuk bárkinek..., jobb s balsorsban egymással osztozunk, s ez megadja valódi boldogságunkat. 507