AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

század végi mellőzésénél: ez pedig a nyugati típusú katonai diszciplína hiánya. A császári hadvezetés mindenesetre sem elvileg, sem gyakorlatilag nem volt a magyar katonaság mellőzésének kérdésében egységes. Tény azonban, hogy a portyázó-zsákmányoló harcmodor egy módszeresen, stratégiai elvek alapján vezetett háborúba nehezen volt beilleszthető. Bonyolította a helyzetet, hogy a magyar katona ebbe a szisztematikus hadviselésbe maga sem szívesen illeszkedett bele, érdekeit sem látta abban megfelelően megvalósulni, így a kezdeti lendület és lelkesedés megtorpant. A neki szánt megszálló-rendfenntartó szereppel nem érte be, bár megvolt a lehetősége a letelepülésre. A hadvezetéssel így a mellőzés miatt csakhamar circulus vitiosusba került; szélnek eresztették. Nem lóvén más mestersége, mint a fegyver, a lakosság terhére kezdett tevékenykedni, vagy pedig ha megtartották, nem tartotta be a vezetés utasításait s ez kölcsönösen teljesen elrontotta a kapcsolatot. Tápot adva a magyarság „megbízhatatlanság"-áról régóta élő véleménynek, elromlottak alkalmazásának esélyei. Egy részük, kivált a protestáns vallásúak, újra Thököly és általa indirekte a török oldalára sodródott. De e szélnek eresztett katonaság akciói, az általuk szervezett felkelések is — például a Tokaji-féle — mindig magukon viselték az irregularitás és a belső fegyelem hiányának jegyeit. Egyes vitézekből — csak egy kisebbségből — közönséges rabló vált: ilyen volt a Kecskemét vidékét rettegésben tartó Véglesi csapata: ezeknek bármiféle elvi-eszmei szempontot sem lehet talajdonítani. Mit tett azonban az elbocsátott katonák zöme ? Ez a zöm a felszabadítás nyomán határozott tendenciát mutat arra, hogy városokban, főleg a felszabadítottakban telepedjen le: így Pesten, Székesfehérvárott, Egerben. Ez volt különösen a katolikus vallású, volt végbeli militaris törekvése: egyfajta városi katona-polgári státus, ami megfelelt volna régebbi helyzetének is. E tendenciát a Rákóczi-szabadságharc törte meg: utána a magyar militaris réteg kiszorul a szabad királyi városokból és egyre inkább mezővárosi polgár lesz, akinek kevéske privilégiumáért is mindegyre küzdenie kell. A jobbágyság és a magyarságtudat Nem mellőzhető az identitástudat vizsgálatánál a jobbágyság attitűdjének figyelembevétele sem. Mivel e réteg túlnyomó része az írásbeli megnyilvánulások lehetőségének körén kívül van, jórészt más rétegek tagjainak róla szóló megnyilvánulásai alapján vagyunk kénytelenek állásfoglalásának elemzésére. Ez nagy hibaforrások lehetőségét veti fel. A réteg tagjai maguk csak kevés írásos emléket hagytak, így a viselkedés formáinak elemzésében csak a regionális történeti dokumentumokból lehet az attitűd változásaira következtetni. Tehát abból, amit a helyi közigazgatás és amit a császári hatóságok képviselői írtak. Ezek — különböző szempontoktól vezérelve ugyan — általában a jobbágylakosság teherbíróképessegének túlterheléséről vallanak. Arról, hogyan fogadja belsőleg a hazai jobbágyság a terhelést, csak alkalmi spontán elkeserédéskitörésekből értesülünk. Pedig fontos lenne ismernünk, menynyiben határozza meg az a tény a jobbágyság tudatát, hogy a törökelleni felszabadító háború bizonyos fokig érte is folyik. Nemcsak a Habsburg-ural437