AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Magyarok és idegenek a törökelleni felszabadító háború korszakában (1683-1699)

pus: az a katona, kinek apja is az volt, fia is az lesz — kiszolgáltatva a katonasors esetlegességeinek, de mégsem változtatva életformáján és kötődésén a szuverénhez, mely gyakran homályos formában nyilvánul meg, sokszor csak abban, hogy nem-földesúri vagy nem-városi, tehát már eleve az adott berendezkedés mellett bizonyos fokig eltérő, „deviáns". A hűbéri függésen alapuló rend nehezen tudja besorolni hierarchiájába ezt a katonát. De ha valamilyen feladattal van ellátva, más a helyzet. Magyarországon az állandó feladata a határvédelem. A királyi Magyarországon e réteg főleg a végvárakhoz kapcsolódik. Bizonyosan sok volt köztük a hódoltságból menekült nemes vagy polgár is, akik megőrizték kedvező jogállásuk és jómódjuk emlékét, ami törökellenességüket csak fokozta. Erőt adott nekik az a tudat is, hogy a magyar király szolgálatában az országot védik, pontosabban azt, ami abból még megmaradt és védik az egész kereszténységet. Méltónak érzik tehát magukat a megbecsülésre és a tisztes zsoldra. Bizonyosnak látszik, hogy lélektani okokból éppen e militaris réteg szorgalmazta a német és általában az idegen katonaság kivonását. Szubordináció tekintetében hátrányos helyzetbe kerültek a jobban fizetett és egyre nagyobb számú külföldi, „extraneus" katonával szemben, akik a Magyar Királyságban a XVII. század közepére az eredeti segédhadból már valódi fősereggé lettek. Méltán bánthatta ez különösen a tisztek önérzetét. Másrészt a törökelleni elhárító harcban, úgy vélték, e nyugati harcászathoz szokott katonák kevésbé alkalmasok, mint Ők. A portyázásokat tekintve, e kisharoászat terén igazuk is volt. Valószínűleg fokozta az extraneus katonákkal szembeni ellenszenvet az is, hogy ezek a kötött létszámú katonai keretben elvették a helyet a magyar, a honi jelentkezők elől: tehát a státuspretenzió esete forgott fenn. Királyi szolgálatban elhelyezkedni nem tudtak; e rétegből toborozzák katonáikat a magyar főpapok és főurak, akik a török elleni harcot vállalják; Zrínyi Miklós a Török Afiumh&n e réteg vágyainak is hangot ad; de ugyanakkor figyelmeztet arra is, hogy a katonaság olyan foglalkozás, melyekben az idegen nemzetektől tanulni kell. Sajátos módon, de kétségtelenül a harmincéves háború majd a francia királyok gyakorlata alapján, a skótokat hozza katonai példának. Figyelmeztetése nem volt alaptalan: a kisharcászat gyakorlata miatt a magyar katona elmaradt a korszerű hadviseléstől, a hadi módszertantól, új térszemlélettől, erődítéstantól, a tüzérségi és műszaki ismeretektől, mert nem volt alkalma más hadszintereken tapasztalatokat szerezni. A defenzív harcban, elhárításban elég volt az eddigi gyakorlat: nagy háborúban már nem; pedig a magyar katona vitézsége nem hiányzik és sokszor felülmúlja a kiűzésben résztvevő többiekét is. Buda visszafoglalásakor az ostromló sereg hátát magyar huszárság biztosítja, és magyar katona, győri hajdú tűzi ki a hajdani főváros bástyájára az első keresztény lobogót. Véráldozatban is nagyon élen járt a magyar katona a török kiűzésénél. A felszabadult Buda és Pest első őrsége is még jórészt magyar hajdúkból és huszárokból került ki és ugyanez volt a helyzet Szegeden is. A német katonaság mellett mindenütt ott volt a magyar is. Mégis, a felszabadító háború folyamán egyre kevésbé vették igénybe a magyar katona szolgálatát: nem tartották eléggé alkalmasnak. Egy tényezőt nem szabad azonban elfelejteni a magyar katona XVII. 436