AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fülep Katalin: A feketehalmi oklevél. Diplomatikai és forrástani vizsgálat

mellé az erdélyi haderő e legnagyobb létszámú, s a fegyverforgatásban edzett részét, nem marad más számára, mint az összessségében is jelentéktelenebb vármegyei telekkatonaság, az udvari hadak, a városok és a szászok alakulatai, a végvári katonaság, s ha a kincstár állapota engedi, a fogadott zsoldosok hűsége. A közszékelység volt az egyetlen olyan jelentős erő, mellyel szövetkezve sikerrel korlátozhatta a nemesség hatalmát. Nemcsak a belső ellenséggel szemben, hanem külső támadás idején is felhasználhatta őket, anélkül, hogy zsoldot kellett volna fizetnie. Sőt, megnyerésük esetén a gyakorlott nemzeti haderő szerepét is betölthették az idegen fegyveresekkel, a megbízhatatlan fogadott katonákkal szemben. Báthory tehát csak az alkalomra várt, hogy tervét, a közszékelység felszabadítását keresztülvihesse. Az 1595 április—májusi országgyűlésen a Rudolf császárral kötött szövetségen és a házassági szerződés elismertetésén kívül több, számára igen fontos kérdésben sikerült akaratát érvényesítenie. Az 1594-es kivégzések keltette félelem légköre kedvező alkalmat kínált erre. Három fontos kérdésben ért el eredményt. Mindenekelőtt jóváhagyatta, törvényesnek és igazságosnak ismertette el a rendekkel a hazaárulás és felségsértés címén kivégzett nemesek elleni eljárását.

173 A második jelentős lépést a jezsuiták visszahozatala jelentette. 1588ban a medgyesi országgyűlésen azt követelték a rendek Zsigmondtól nagykorúsítása fejében,

174 hogy tiltsa ki őket Erdélyből. Most visszaléptek az akkor ,,egy akarattal hozott" rendelettől a fejedelem kívánságára, „őt is felmentik esküje alól, olyképpen, hogy szabad legyen a jezsuitákat Kolozsvárra, Monostorra és Gyulafehérvárra beengednie", de annyit azért hozzáfűztek, hogy „ne kívánja az említett helyeken kívül másutt is letelepíteni őket, vagy valamiképp akadályozni a szabad vallásgyakorlást."

175 Hogy mennyire a fejedelem akaratának érvényesítéséről volt szó az elmúlt év eseményeitől megfélemlített rendek és városok ellenállásával szemben, azt a kolozsváriak 1603-as magatartása híven tükrözi, amikor Basta helyett Székely Mózesnek adták meg a várost „.. .a jesuviták klastromát eltörék törvénytelenül és magokat megölék s megsebesítek, a városból kivondozák, s azután mindeneket felprédálák, végre templomokat leronták és abban minden szentséget szenttelenné tőnek ország ós fejedelem híre nélkül, csak a magok dühösségekből."

176 A harmadik régóta óhajtott tervének — melyről korábbi adománylevelei már sokat sejtetnek, de amelyet országos fórum elé addig még nem tárt, mert tudta, hogy makacs ellenállásba ütközne — végrehajtására is megtette az első óvatos lépést. Az országgyűlés ugyanis a székelyekkel kapcsolatban egy olyan határozatot fogadott el, amelyek szerint csak az 1593 előtti fejekötések érvényesek, s „ezután senki paraszttá ne lehessen."

177 Nyilván nem szívesen szavazták meg a rendek ezt a végzést, hiszen igen 173. Baranyai, 1982. i. m. 213-214.1.; EOE III. köt. 477.1. 174. EOE III. köt. 91., 95.1. 175. Baranyai, 1982. i. m. 212.1.; EOE III. köt. 472. 1. 176. Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. Ravasz László bevezetésével. Cs. Szabó László közreműködésével szerk. Makkai László. Bp. [1941—] Franklin. III. köt. Tűzpróba 1603-1613. Nagy Szabó Ferenc Memoriale-ja. 36. 1. 177. EOE III. köt. 474. 1. 283