AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1982-1983. Budapest (1984)
II. Az OSZK történetéből és munkájából - Kastaly Beatrix: Új kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén
Űj kutatási eredmények a könyvtári restaurálás területén KASTALY BEATRIX A restaurálás területén folytatott kutató-fejlesztő munka az OSZKban az elmúlt tíz évben bontakozott ki. Sorra alakultak ki az e tevékenységet lehetővé tevő feltételek: 1973-ban költözött a hírlaprestauráló csoport új műhelybe, ahol laboratóriumi részt is be lehetett rendezni; ugyanabban az évben végzett a csoport vezetője az ELTE kémia tanári szakán; be lehetett szerezni a legszükségesebb laboratóriumi és anyagvizsgálati eszközöket és az analitikai valamint a restaurálás technológiáját fejlesztő munkához szükséges anyagokat, vegyszereket. 1978-ban egy vegyésztechnikust, 1981-ben pedig egy vegyészmérnököt is tudtunk alkalmazni. Szükséges volt, hogy megismerjük más országok restaurálási eljárásait, a kutatással foglalkozók témáit és módszereit, hogy a nálunk fölmerülő kérdésekre könnyebben és jobban tudjunk válaszolni, és ne ismételjünk meg már elvégzett kutatásokat. Ezért — mint már korábban is — rendszeresen olvassuk és fordítjuk a szakirodalmat. Minden európai (nemzetközi) könyv- és papírrestaurátor szervezettel van kapcsolatunk, és ha lehetséges, részt veszünk konferenciáikon (1978 Zágráb: az ICOM Konzerválási Bizottsága; 1980,1982 Lipcse, ill. Prága: a szocialista országok nemzeti könyvtári restauráló műhely-vezetői; 1980 Cambridge: Institute of Paper Conservation; 1983 Hága :IADA; 1981,1983 Veszprém:KMI nemzetközi restaurátor szemináriumai), de legalább az előadások anyagát megszerezzük. Lehetőségünk volt különböző időtartamú és célú tanulmányutakra is: a három vegyész képzettségű restaurátor járt a szerb, bolgár és NDK-beli nemzeti könyvtárakban, a madridi országos restauráló és kutató központban, a francia és holland restaurálási kutató központokban, valamint Koppenhágában, Leningrádban, Angliában és Írországban könyvtárak, levéltárak és múzeumok restauráló műhelyeiben és restaurátorképzéssel foglalkozó iskolákban. A szakirodalomból és a tanulmányutakon megismert új anyagokat és eljárásokat kipróbáljuk, alkalmazzuk saját problémáinkra és továbbfejlesztjük őket. Emellett elvégezzük a restaurálandó könyvek, papírok vizsgálatát és azokat az anyagvizsgálatokat, ellenőrző méréseket, amelyek a gyakorlati munka során restauráló műhelyeinkben szükségesnek mutatkoznak. Kutatásokat végzünk egy-egy kérdés alaposabb megismerése céljából, a megelőző vagy helyreállító állományvédelem területén. Mivel sok, ritkábban 185