AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Szelestei N. László: 18. századi tudós világ. III. Kollár Ádám, Tersztyánszky Dániel és a magyarországi tudóstársaság ügye (1763-1776)
íródott magánlevelekből. 27 Arról természetesen egyáltalán nem volt szó, hogy ő a magyar történelem műveléséről lemondott volna. Tovább gyűjtötte anyagát, s elsősorban a jezsuiták adatgyűjtéséhez szeretett volna hozzájutni. Ezért vált számára fontossá Kaprinai István és Pray György személye, de más jezsuitákkal is próbálta felvenni a kapcsolatot. A magyarországi tudósoknak őt, mint az udvari könyvtár őrét, majd igazgatóját nem volt lehetőségük megkerülni, ha dolgozni akartak az udvari könyvtárban. Kollár mindig szívesen mutogatta a könyvtár ritkaságait, s közben legtöbbször panaszkodott is, hogy nem fordulnak hozzá segítségért a magyarországi múlttal foglalkozók. Kollár már az 1764. évi országgyűlés előtt megjelentetett művével teljes bizalmatlanságot alakított ki személye iránt a hazai közvéleményben. 28 E felülről sugalmazott mű megjelenésének időzítése is provokáció volt. A magánlevelekben azonban már az 1762-ben a magyar királyok főkegyúri jogáról szóló műve 29 kapcsán is feltűnnek a disszonáns hangok. Kollárnak „nagy protectiója van", mégis féltik, mert „nagy emberekkel fogta meg a fűrész végét". 30 Hatvani István professzor országgyűlés utáni véleménye: „. . .hibázott Kollár Uram, hogy a Diaeta előtt, az ott teendő propositiokat kopja hegyre tette. Nem jó a bika előtt veres nadrágot mutogatni. De hiszen nem féltem én Ótet: elvégzi a maga dolgát." 31 Hazai szakirodalmunk egy része szerint, s a későbbi eseményekből visszakövetkeztetve Kollár a megnyerni szándékolt tudósok segítségét úgy gondolta, hogy azok is az udvar szolgálatába állítják tollúkat. Erre sem Kaprinai, sem Pray nem volt hajlandó. Kollár ezen magatartása, tollának eladása annyira köztudottá vált, hogy már életében kialakult róla az a vélemény, hogy ő „a tót Socrates . .. kit a koncz miatt nem lehetett a jó 27. Protestáns tudósaink levelezésében Kollár alakja pozitív, 1764 után azonban szinte kivétel nélkül csak a tudományos teljesítményei alapján. 28. Kollár alakja köré mai szakirodalmunkban sok félreértés fűződik. így pl. félreértés az, hogy Kollárban a szlovák öntudat a magyarság ellen fordult. (A kérdéskör összefoglalását 1. Kosáry, Művelődés ... [6. sz. jegyzet], 294 — 297.) Itt most csak azt jegyezzük meg, hogy Kollár Oláh Miklós-kiadásának ominózus lapalji jegyzetében nem az szerepel, amit szakirodalmunk onnan idéz. A mondat helyes fordítása: Magyarországnak igen kicsi része az, amelyen magyarok, azaz csak magyarul beszélő nép lakik, és valóban félni lehet attól, hogy a nyelv is elenyészik, úgy, ahogy egykor eltűnt a kunoké." (A kiemelt szó a fordításokból hiányzik!) — Kollár nem szerkesztette az Anzeigen című folyóiratot, nem volt ez idő tájt Bécsben társasága (ezt cikkünkben bizonyítjuk). Az Anzeigen-ben a magyarországi szlovák, német, latin és magyar nyelvről írt cikksorozatot egyébként is a magát épp e cikkekben németnek valló Klein Sámuel írta, véleményünk szerint eléggé tárgyilagos hangnemben. — Kollár a Ratio educationis-nak nemhogy elvi, de még egyszerű társszerzője sem volt! Csóka J. Lajos közvetett bizonyítékait részben cikkünk megírásával is cáfoljuk, de Kollár személyére más alkalommal még visszatérünk. 29. Históriáé diplomaticae juris patronatus Hungáriáé regum libri trés. Viennae 1762. 30. Az idézet Domokos Márton Dobaihoz írt leveléből való (OSZK Kézirattár, Quart. Lat. 784/1. f. 178.) Sinai Miklós ez idő tájt így írt: ,,. . . kezdi szemeit nyitogatni a mi Udvarunk is Roma es az ő praetensioi erént. [Utalás Kollár Domokos Márton főbíróhoz küldött levelére] (OSZK Kézirattár, Quart. Lat. 784/3. f. 50.) 31. A levél kelte: 1764. augusztus 17. (OSZK Kézirattár, Quart. Lat. 784/2. f. 46.) 423
