AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő

után komor hangúra vált át. Hőse, az egoban, visszaemlékezésszerűen elbeszélő író, ki magát itt Gombos Imrének nevezi, szintén kissé naiv és jóhiszemű ember. Egy utcai diákverekedésnél védelmére kel a városban még idegen Lóránt Agenornak, egy színészházaspár fiának. Agenor barátságába fogadja Gombost. Agenor mindig színházat játszik, s újdonsült barátját is ráveszi erre. Mivel a festett világból vett történetek rabja, Imrét is egyre jobban beleviszi a fantasztikumok, rejtelmek világába. Titokban elárulja Gombosnak, hogy gyilkosságot követett el: megölt egy kapitányt, hogy megtorolja a nővére becsületén esett sérelmet. Imre mindent elhisz neki; csak később tudja meg, hogy Agenor túlfűtött fantáziájával voltaképpen bolonddá tartotta. Agenor testvére még kiskorában meghalt ; az egész mese kitalálás és irodalmi reminiszcencia volt csupán. Hanem a történet vége tragikus. Gombosból híres orvosprofesszor lett, és a sors úgy hozza, hogy Lóránt Agenor, a gyermekkori barát, a karjai közt hal meg, mint ünnepelt énekes-táncos színész, akit a betegség ifjan visz sírba olyan élet után, mely csupa ,,terefere, tréfa, tánc" volt. Ambrus az első világháború előestéjén állott irodalmi pályafutásának csúcspontján. Művei külföldre is eljutnak: a Midas királyt németre és olaszra, az Őszi napsugárt franciára fordítják le, novellái angol, spanyol, svéd fordításban is ismertté válnak. Az egyetemen Riedl Frigyes professzor mint a magyar irodalom fontos kortárs személyiségét ismerteti hallgatóinak; ismert és méltányolt író és kritikus. És még nem is öreg: csak ötvenhárom éves. Ekkor tör ki az első világháború. Az övéhez hasonló munkásság számára ez nagy csapás. Minden teret a sajtóban a háború foglal el. Az élet militarizálódik: az irodalomtól a háborús lelkesítést várják a hivatalos fórumok, de egyideig maga a közvélemény is. Ambrus ilyen írásra nem kapható, mert gyűlöli a háborút, mint az emberi gonoszság és ostobaság megnyilvánulását. A Nyugat, Az Est és a Világ hasábjain jelenteti meg moralizáló, egyértelműen háborúellenes cikkeit és színibírálatait. Ekkor írja — 1915-ben — a Háború című utolsó kisregényét, mely utóbb A kém címmel látott kötetben napvilágot. A kisregény a Nyugat hasábjain jelenik meg, s egyetlen tiltakozás a háború ellen. Keretes történet ez: 1885 szilveszterén egy francia tanár, az 1870/71-es háború veterán tisztje meséli el az írónak, hogyan akasztatott fel, fölöttesei parancsára, egy földhözragadtan szegény öregasszonyt, akinek csak annyi volt a vétke, hogy utat mutatott annak a német tisztnek, akinek a szüleinél valaha fiatal korában szolgált. Lambert tanár úr gyűlöli a háborút, mert ,,.. .a jóság, a részvétérzés és az emberiesség: isteni törvények..." és ,,...a háború a legborzalmasabb valami a világon, mert felszabadítja azokat a démonokat is, amelyek a békében le vannak láncolva.. ." ,,. . .és a háború nem ártatlan abban, ha időnként nagyon elszaporodnak azok, akik fütyülnek minden erkölcsre." 1915-ben az ilyen megnyilatkozásokért hamar nyakába akaszthatták az írónak hazafiatlanság vádját. De Ambrus nem ijedt meg ettől. Sok írótársával ellentétben, megtagadta a háborús propaganda szolgálatát. 535