AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1981. Budapest (1983)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fallenbüchl Zoltán: Ambrus Zoltán az író és a könyvgyűjtő

a ítégence és XV. Lajos kori memoárok. Ambrust ez a kor érdekelte; a francia XVIII. századra némelyik novellájában is utal, sőt az egyik, az Egy kis tévedés című, a forradalom idején is játszódik. Könyvei jórészt francianyelvűek voltak, de sok német és angol, sőt olasz nyelvű művet is mondhatott magáénak, s természetesen igen sok magyar könyvet is. így például az Akadémia által kiadott történeti monográfiák közül többre emlékszik vissza e sorok írója, mint Ruskin: Velence kövei, Erűin: Tíz év Németalföld szabadságharcából, Takáts: Rajzok a török világból. E sorozat egyik-másik köteténél Ambrus is közreműködött, például Jules Payot: Az akarat nevelése című, Veszély Ödön által fordított kötetet ő nézte át. (1905ben jelent meg.) A könyvtárral jelentőségben vetekedett irattára. Ambrus kezdettől fogva eltette — amint már említettük — cikkeinek egy-egy példányát is, néha kettőt is, későbbi sajtó alá rendezés céljából is. E kivágat gyűjteményének egyrésze elkerülte a pusztulást, s most is megvan. De ugyanígy megőrizte Ambrus a fontosabbnak tartott levélfogalmazványokat is, ami levelezésének sajtó alá rendezésénél nagy segítséget jelentett. Ez a jól megőrzött dokumentációs anyag segítette Ambrust utóbb abban, hogy a lapokban szerteszórt írásait kötetben is megjelentethesse. Ilyen volt az Élet kiadóvállalat által 1914-ben közreadott Színházi Esték című színműbírálatkötet. Ambrus az eredetileg megjelent cikkekből a kötetben kihagyta az aktuális utalásokat, mindazt, ami az előadásra vonakozott, tehát a színészek játékára és a rendezők munkájára vonatkozó részleteket: a bírálatokból az került be a szövegbe, ami magára a darabra vonatkozik. Ezek tehát elsősorban irodalmi és dramaturgiai vonatkozások. Évtizedek múlva ezért sokan úgy vélték, hogy Ambrus a színpadon a játékelemet nem értékelte kellően, mivel ez nem került bele a kötetbe. Az Új Időkben jelennek meg 1908 — 1910 közt azok a humoros-ironikus hangú írásművei, melyekben az író sorsán elmélkedik. E hosszabb novellák főhőse Légváry Artúr, az irodalomból élő szerző tipikus alakja, aki a megélhetésért kénytelen-kelletlen kiszolgálja a közönséget, és, bár tisztában van azzal, hogy helyzete mennyire megalázó, mégis derűsen viseli el sorsát. E novellákat kötetben egyesítve 1910-ben a Nyugat adta ki Kultúra füzértánccal cím alatt. Ebben az időszakban, két évvel később, jelenik meg a Nyugatban a Mozi Bandi kalandjai címet viselő humoros hangulatú írásműve. Kalandos diáktörténet ez. Hősét, Csipiszt, nálánál idősebb és erősebb osztálytársa, a Bika, szüntelen mozibajárásra csábítja, persze Csipisz költségén. Közben fantasztikus történetekkel traktálja naiv és félénk barátját, míg az, egy vad álom után rájön, hogy Bika elvonja a tanulástól, a kötelességteljesítéstől. A mű egyfelől ironikus kigúnyolása a fiatalság soraiban lábrakapó moziőrületnek; de a figyelmes szemlélő a sorok közt egyfajta baljós társadalmi előérzetet is felfedezhet; a kalandorság felülkerekedésének veszélyétől való félelem bujkál a sorok közt. Bika mintha csak típusa lenne a mozi-kinevelte gátlástalanságnak, mellyel szemben a Csipisz-szerű jóhiszemű, de gyenge emberek védtelenek. A későbbi évtizedek megmutatták, hogy Ambrus baljós előérzetei cseppet sem voltak alaptalanok. Az 1914-es évben jelent meg a gyermekkori emlékekre támaszkodó A tóparti gyilkosság című regénye. Ennek hangvétele a kezdeti derűs epizód 534