AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1979. Budapest (1981)
III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: A csízió ellenlábasai és utóélete
feltételezés, hogy ez a könyv nem a várható 1804, vagy esetleg 1805. esztendőben, hanem csak 1806-ban készült el. 50 Érdekes, hogy mindhárom százéves naptárat nyomdával nem rendelkező pest-budai könyvkereskedő adta ki, jóllehet abban az időben a könyvek többségét, különösen a népkönyvekét, a nyomdászok saját vállalkozásukként jelentették meg. Pesten Kiss István 1797-től, Eggenberger József 1801-től, míg Budán Hartleben 1802-től tevékenykedett. így nem csupán egyetlen évtizeden belül három különböző kiadásban három különböző könyvkereskedő, de ráadásul valamennyi tevékenysége legelején adta közre azt a jószándékú és viszonylag igényes kiadványt az akkori társadalom alsóbb rétegei számára. A kevesebb jóslást, de több tudást nyújtó könyvek nem arattak olyan osztatlan sikert, amint ezt kiadói nyilván óhajtották és remélték. A babonáktól hemzsegő kalendáriumok, de maga a csízió is nem csupán ezekben az évtizedekben, de előtte és utána is tartós olvasótábort mondhatott magáénak, amely azután számtalan kiadása megjelenését biztosította. Ezzel szemben a százesztendős kalendáriumok csupán egyetlen további kiadásának emléke maradt fenn nemzeti bibliográfiánkban, amely az 1821 — 1921. közötti időszakra és mint ,,5. megjobbított kiadás" 1837-ben jelent meg Pesten ugyancsak Eggenberger-kiadásában. 51 A fenti adatokból kikövetkeztethető, hogy a mű még legalább egy további alkalommal, 1821 táján is napvilágot láthatott, de a példányok eddig nyomtalanul eltűntek a bibliográfusok szeme elől. Folyvást tartó mezei és kerti kalendáriom A csízió ellenlábasaiként nyilvántartható, öröknaptárszerű kiadványok közé sorolható a Folyvást tartó mezei és kerti kalendáriom is, amelyet Kassán először 1832-ben jelentetett meg Werfer Károly. 52 A nyolcadrét alakú és 184 lap terjedelmű kiadvány hónapok szerint csoportosított jótanácsokat tartalmaz a földművelők számára. Ez a tartalom és beosztás nagyon emlékeztet a Lippay-féle Calendarium oeconomicum perpetuum-ra,. De míg a 17. századi szerző a mezei és kerti munkákat a hónapokon belül csak egyszerűen pontokba foglalta, addig a 19. századi kiadvány minden esetben nyolc csoportot alakított ki januártól decemberig: „I. Házi és udvari fog50. Lehetséges, hogy ennek az időbeli eltolódásnak az az oka, hogy az idegen nyelvű eredeti szólt az 1805 — 1905 időköx-re, amelyet azután a későbbi lefordítás után is megtartottak. Tudatosan nem került sor a nem magyar nyelvű, de rokon témájú kiadványok vizsgálatára, mégha azokat Magyarországon is nyomtatták. Szolgáljon erre a két következő példa: Hundertjähriger Planeten-Kalender vom Jahre 1798 bis 1902, oder Kalender auf 104 Jahre. . . Nebst Wirtschafts- und Bauernregeln und einem Anhänge von nützlichen und unterhaltenden Erzählungen. Ofen (1798) Druck Univ. bey Diepolt. (Petrik V. 212.) — Neuester hundertjähriger Zeit- und Witterungs-Kalender vom Jahre 1819 an bis 1916. 6. verbesserte und ansehnlich vermehrte Auflage. Pesth 1819 Hartleben. (OSZK jelzete: 164.923). A hatodik kiadás jelölése az utóbbi művön arra utal, hogy az ilyen jellegű kiadványok nem egyszer számos alkalommal is napvilágot láttak. 51. Petrik II. 316. - 8° 192 1. 52. Petrik II. 318. - OSZK jelzete: 238.462. 460