AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Markovits Györgyi: Eszmei és irodalmi találkozások

lehet. A Madame Bölöni lakásában elhelyezettek borzalmasan bepiszkították és feldúlták a lakást, szinte istállóvá változtatták. 0 megdöbbent ettől a látványtól, s azonnal visszafordult. De ez csak kezdete volt kálváriájának. A csalódottság után, melyet feldúlt házának látványa okozott, hamarosan sokkalta nagyobb tragédia érte. Feljelentették, letartóztatták és börtönbe vetették, mint kémet. Hat héten át hurcolták börtönből börtönbe, anélkül, hogy ismerte volna az ellene emelt vádat, melyet névtelen levélben küldtek a katonai igazságszolgáltatásnak — mert így mennek a dolgok Magyarországon. Bármilyen korlátoltak és kegyetlenek voltak is azonban az ügy kivizsgálásával megbízott tisztek, a vád olyannyira alaptalannak bizonyult, hogy végülis, a letartóztatott barátainak tiltakozására és követelésére kénytelenek voltak szabadon engedni. De ez a szabadulás az utolsó percig bizonytalan volt, mert Madame Bölöni szabadelvűsége és tisztessége gyűlöletet keltett a magyar hóhérokban. Végül mégis kiszabadult, mielőtt meghalt volna a kimerültségtől ós a fájdalomtól, mielőtt pokoljárásának végére ért volna. Több börtönön át hurcolta gyengéd asszonyi lelkét és beteg testét. Kétségbeesetten, törékenyen és remegőn sír és szenved. Mindaz, amit lát és hall maga körül — a húsába vág. Leírja a rettenetes kihallgatásokat, melyek során a foglyokat verik, kínozzák és megcsonkítják, hogy olyan vallomásra kényszerítsék őket, melyek a rendőrség által kiagyalt összeesküvéseket fednek fel; és hogy olyanok neveit húzzák ki belőlük, akiket a rendőrség eleve üldöztetésre ítélt. Ezeket az előre kitervelt „vallomások"-at korbáccsal és bottal, karddal és késsel szerzik, és nincs megrendítőbb az emberiség történetében annál az epizódnál, mint amikor képtelenek megakadályozni, hogy a husángokkal ütlegelt büszke parasztember némán és megvetően, állva tűrje a kínzást. Végül hörög és vérzik; a rendőrök kardlapozzák, majd elcipelik. Látjuk a magyar tisztek szadista szórakozását, akik az előttük elvezetett rabokat véresre verik, egészen a halálig, egyedül csak azért, mert azok kommunista meggyőződésűek. A sport egyik fajtája számukra a pofozás és a rúgás és az ártatlan asszonyok taposása, akiket valami aljas feljelentés sodort ebbe a katonai pincébe. Látjuk a bűzös cellákat, melyekben a szalmazsákok olyanok, mint a trágyadomb, a szörnyű mocskot, a férgeket az undorító ételekben és mindenütt tetveket, poloskákat, szifiliszbaktériumokat; érezni a fertőzést, a dögvészt árasztó levegőt. Az ütések súlya alatt sorra halnak a foglyok; agóniájukat durva bántalmak kísérik, leköpik és megrugdossák őket. A szerencsétlen, aki félőrülten bolyong a szenny és a lidércnyomás e labirintusaiban, már nem képes állva maradni a rászakadt fájdalom és rettegés következtében, megzavarja a fegyőrök rémisztő durvasága és undorító szavaik; s végül vagy a vizsgálóbíró lábai elé dobják, vagy — mint szórakoztató tárgyat — megmutatják neki a bitófát, mely egy komor udvar mélyén vár reá. Hasonló a kórházi rabok sorsa is. Négyszázan vannak itt: mind ártatlanul. Talán egy kivétel akad köztük, akit vétek terhel: egy katona. Azzal vádolják, hogy ellopott volna egy cigarettatárcát egy tiszttől. A többinek egyedül azt róhatják fel, hogy tisztességes emberek. A «humánus» ember itt méginkább kiváltja a vadállatiasságot a tiszti banditákból, akik uralják azt a Magyarországot, melynek a hivatalos Franciaország oly hathatósan segített a hatalom megragadásában és megtartásában. Korunk civilizációjának és szégyenének ezt a hiteles naplóját, ezt a kitörölhetetlen dokumentumát első sorától az utolsóig áthatja a szelídség és a szánakozás kínzó és gyengéd érzése. Stílusa érzékeny és költői, érzékeny és remegő. Feltárja szerzőjének asszonyi egyéniségét; az ember úgy érzi hirtelen, hogy elöntik szemét a könnyek; a könyv oldalairól keserű kiáltás hangzik, melynek hangja nem halkulhat el emlékezetünkben." 1924-ben rendelték el először a Szenvedések könyvének elkobzását és megsemmisítését. Az igazi hajsza pedig a francia és a német kiadás óriási világvisszhangja következtében pontosan tíz esztendővel az 1919-es Tanácsköztársaság leverése után indult meg a könyv és szerzője ellen. 521