AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

Külön van tehát újra az Isten! A halottak élén költője megint menekülni kénytelen hozzá. A Menekülés az Úrhoz ismét a távolságot érzékelteti: Be szép a régi kép, a tiszta, Be szép volt a világon élni, Be szép volt az a lázadó, Mégis uras, szent Össze-vissza. Az elhagyott és megtagadott múltat hívja vissza most ADY, azt az időt, mikor néha még imádkozni is tudott. A megszakadt imádkozást folytatja, mert valahogyan: van Isten. Adjuk Neki hittel magunkat. ő mégis csak legjobb Kísértet, Nincs már semmi hinnivaló, Higyjünk hát a van-vagy-nincs Úrnak. Mert ő mégis legjobb Kísértet S mert szörnyűséges, lehetetlen, Hogy senkié, „vagy emberé Az Elet, az Élet, az Élet. S mikor ez az Élet ragyogott, ígéretesnek látszott, azonos volt az Istennel, hogy viszont most rettenetes, hogy épp senkié az Élet, fonákján ragyog a Nap, az Isten-arc. Erre néz föl a régi rajongó: Tréfál a kezed? Játszik? Büntet? Nem utáltalak meg — bennünket: „Te előtted volt", Te csináltad S én úgy teszek, ahogy kívántad. Nem untam meg pásztorod lenni, Nézni, hallgatni vagy szeretni S éltem csak akkor csapnám hozzád, Ha nem orcám volna az orcád. „Fáj a közelség, messzire megyek" — jelenti ki ADY, S ő, aki az Istent oly közel hozta az élethez, hogy vele azonosította, most — a háború végső tobzódása idején — maga is fönn van, elkülönülten, A csodák föntjén. Csillag-zuhító angyal-trombiták Piros hangjára addig-addig lestem, Míg megérkeztek a káprázatok S csodáit küldi, pirítva a testem, A nyolcadik angyal: a Láz. Minden rendestől eltéptem magam, Szemem prédáit mind összezilálom. Életem száz mással elegyítem, Csapdoshasson vitézül föl az álom S száz színű álom-rettenet. Csodálatos, képes rettenetek Szent zavaros kora, íme, szakadt rám, Ülnek bennem víziók és valók Szerelmesen, fájón összetapadván Hogy minden: ugyanegy legyen. 514