AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

rétegét képezi, mint akár a félelem. A félelem — a halál félelme! — Isten ősfészke, ha nem ez ősfészek maga az Isten archaikus lényege. Az Isten az egyszerűség Unja a túlságos jókat Unja a nyugtalanokat S a sokszerű, nagy álmodókat. ADY Istene a személyiség teljességében maga a tudattalan. Sokáig moccanatlan és a sötét mélységekbe simultan észrevétlen. Aztán váratlan fölragyog, mintha a Nap volna az arca. Napszemét ADYn felejti: a belsőben moccanó a külsőben ragyog vissza rá. így pedig béke, belenyugvás ott, ahol mindeddig harc volt, bajvívás. Akkor jön, mikor elfogyott a szeretet. A szeretet híja hívja, kívántatja. Szeress engem, mert, jaj, utálnak S olyan jó szeretettnek lenni. .. Vagyis ADY Istene a szeretethiány kompenzációja is. Ilyen irányban leginkább lehetőség. A lehetőségben talál az Isten-képzet kapcsolatot Kimérával. ADY kimérás lelke a lehetséges eleven tere, s ebben a térben — az abszurd, a képtelen terében — az Isten éppoly realitás, mint Kiméra asszony serege. „Istenem földben, fűben, kőben", de ,,0h, Istenünk, borzasztó Cethal, / Sorsunk mi lesz: ezer világnak? / Roppant hátadon táncolunk mi, / Óh, ne mozogj, síkos a hátad". A keresztény Isten-képzet annyi változata mögül fölbukkan az archetípus, a Sárkány-isten, a szörnyeteg, s ADY pedig az Isten szörnyetege. Mert az Isten—En viszony bármikor megfordítható ADY gondolkodásában. Az ő kimérás lelke, az ő istenülése. Ez az Isten, az ADYÓ, az éjszakát lakja. Az álomtalan órák igézik föl: Jön néha-néha egy jó napom, Mikor egész valóját látom, De soha-soha napvilágon. Velem van s mindig éjszakán. Az Istenem, tréfás Istenem, Vájjon miért csak éji ányók? Fény-nyomában szívesen járnék. Velem van, de csak éjszakán. Ismerjük ezeket az éjszakákat, voltak ennél nyugtalanabbak. Összetévesztitek a Halállal, Holott ő a Halálnak is ura S akkor vagytok a közelében, Ha kötekedtek a halállal. Megvan a magyarázat is: Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi, Sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten. 503