AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1976-1977. Budapest (1979)

V. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Bata Imre: Ady Isten-élménye

szavát, s válasza himnikus zsolozsma: „Szívemben már őt megtaláltam, / Megtaláltam és megöleltem / S egyek leszünk mi a halálban." Százszor emlegetett fordulat ez; akkor fordul ADY az Istenhez, mikor nincs neki már lába, csak térde van, csak térde. Fontosabb, hogy Istenhez hanyatlása halálfélelme csitultán következik be; akkor, mikor megnyugodott benne, hogy mégis meg kell az embernek halnia. Megtalált Istene a gyerekkori hitből lép ki a fénybe: „Nagy fehér fényben jön az Isten, / Hogy ellenségim leigázza." Ez az Isten olyan, akit el lehet hívni, hogy pereljen a perlőkkel, hogy harcoljon a hívó elleneivel. A zsoltáros hangon azonban átüt a másik. A Sion-hegy alatt látomásában az Isten-kép olyan képzetekre vall, amiknek a kálvinizmus szelleméhez nincs közük. Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betűkkel foltozott, Bús és kopott volt az öreg Úr. Paskolta, verte a ködöt, Roratéra harangozott. Ha kálvinista volt ADY Istene, itt a képe ahhoz képest profán, s katolikus éppúgy lehet, mint akármelyik vallás Istene. Főként mégis a katolicizmus szellemét közelíti ADY Isten-képe. A Krisztus-kereszt az erdőn is ezt az állítást erősítheti. Hajdan a fiú és atyja — két nyakas magyar kálvinista! — unta a faragott képet, de a halálsejtelemmel tölt lelkű fiú most áhítattal néz föl a katolikus keresztre. Húsz éve elmúlt s gondolatban Ott röpül a szánom az éjben S amit akkor elmulasztottam, Megemelem kalapom mélyen. ADY megtalált Istene bévül, a lélekben hírleli magát, s jellemzője az alakváltó képesség. Ám egyik alakja sem közömbösíti a másikat. Az Isten ott van valamiként: Minden gondolatnak alján. Mindig neki harangozunk S óh jaj, én ott ülök a balján. Ott zúg a strófában azért a végzet szele is, az eleve elrendelésé, de ne feledjük, hogy a rettegő, a halálfélelemben tapasztalt ember állítja magáról, hogy Isten balján ül. Ám könyörületes is ez az Isten. Sokáig és némán várakozik, Csak a szívünkbe ver bele Mázsás harangnyelvekkel néha. Hol neki harangozunk, hol ő ver bele szívünkbe mázsás harangnyelvekkel, mert ,,Az Isten: az Én és a Kín, / a terv, a csók, minden az Isten". Az Én és a Minden reciprocitása itt a fontos, meg az, hogy a Minden — A Nincsen himnusza tanított rá bennünket — a Van is, meg a Nincsen is. Hatalmas Űr: sötétség és világosság... Rettenetes zsarnoka szívünknek, s nem szabadulhatunk meg tőle, mer évezredek hozták, a benső diluvialis 502