AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berlász Jenő: Hogyan fogadta társadalmunk és a külföld a Széchényi Könyvtár alapítását?

Hosszasan lehetne még folytatni a középnemes családok kiemelkedő tagjai (így pl. ALMÁSY Ignác és Pál, ATZÉL István, BAY Ferenc, BENICZKY Lajos, BEÖTHY Imre, CSEREI Farkas, DARVAS Ferenc, DVORNIKOVICS Miklós, GHYCZY József, PRIBÉRI JANKOVICH János, KENDERESI Mihály (Kolozs megyéből) KONDÉ József, KUBINYI Péter, LATINOVICS János, MAJLÁTH György, MARCZIBÁNYI István, KELLEMEST MELCZER László, MILOSS József, MTJZSLAY Antal, PETHŐ Jakab, ÜRMÉNYI József, TARRÓDI István, MEGGYESI SOMOGYI János, SZRÓGH Sámuel, TALLIÁN Antal, SZILY József, SZLÁVY Pál, SZENTTVÁNYI János és Ferenc, SZÉCHEX Sándor, VAY József és mások) részéről tett idevágó érdekes véleménynyilvánításokat. Úgy gondoljuk azonban, hogy az ismertetett levelek magukban is elég kifejező bizonyságot szolgáltatnak arra nézve, hogy a vármegyei középnemesség a 19. század elején — nemzetiségére való tekintet nélkül — milyen álláspontot foglalt el közművelődési mozgalmunk két nagy ügye, a magyar nyelv használatba vétele, illetőleg a tudományos előhaladás kérdésében. B) A feudális polgárság közvéleménye A közvélemény másik mértékadó mutatójául kétségtelenül a városi pogárságot kell tekinteni, mégpedig annak felső, közjogi értelemben kiváltságos rétegét, a szabad királyi városok (civitates liberae regiae) és a királyi bányavárosok (civitates liberae montanae) polgárságát. Ez a csoport politikai-társadalmi tekintélyét és gazdasági-műveltségi szintjét tekintve hasonló állást foglalt el a magyarországi összes polgárság körében mint a középnemesség az össznemességben. A szabad királyi és a bányavárosi polgárság (civilitas) jelentette a tulajdonképpeni polgári rendet, a magyar feudális alkotmányban elismert negyedik rendet. Tudvalevőleg csak ez a polgárság képviseltethette magát az országgyűlésen, s vehetett részt az országos törvényhozásban; csakis ez volt jogosult a maga városát kőfallal körülvenni és életét falain belül minden nemesi hatóságtól (földesuraságtól és vármegyétől) függetlenül berendezni. Minden más, magát városnak nevező közösség — tudjuk — paraszt-városnak számított, ha hivatalosan mezővárosnak (oppidum-n&k) ismerték is el őket, kivétel nélkül alá voltak vetve mind a földesúri, mind a megyei jurisdictional Ismeretes az is, hogy a kiváltságos polgárság zöme német földről betelepült vendégnóp volt, mégpedig a Felvidéken és Erdélyben régi, mintegy 600—800 éves múlttal, a Dunántúlon és az Alföld peremén azonban, ahol a török időkben a városi élet nagyrészt elenyészett, csak mint egészen friss, egy évszázadnál nem régibb telepes. A középkori eredetű polgárság a 16. század óta a lutheránus egyházhoz tartozott és általában magas kulturális igényekkel élt. Fiai a középnemességet megelőzve iskoláztak; a városvezető családok legalább gimnaziális, de gyakran külföldön szerzett egyetemi képzettséggel is rendelkeztek. A felvilágosodás korában pedig nagy érdeklődést mutattak a szabadkőműves mozgalom iránt és úttörői lettek a korszerű tudományosságnak. Az újonnan betelepült katolikus vallású polgárság módosabb részének fiai szintén látogatták a városukban működő szerzetesi iskolákat, mégis kulturális szerepük országos viszonylatban csekélyebb jelentőségű volt amazokénál. Német anyanyelvét mind az ősi, mind az új polgárság híven őrizte; latinul megtanult, de a magyart többnyire nem volt hajlandó elsajátítani s különösen nem használni. Politikai gondolkodás tekintetében sem tudott a német polgárság 126