AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: A millenáris Magyarország az angol sajtóban

• 1848 jó fél évszázadra meghatározta Magyarország és a magyarok angliai megítélését. KOSSUTH neve közkeletű fogalommá vált, s még a múlt század végén is nem egy vezető brit politikusnak volt emlékezetes gyermekkori élménye a magyar szabadságharc.

1 Természetesen az 1890-es évekre ezek az emlékek már elhalványultak, újabb népek kerültek a brit rokonszenv fókuszába,

2 de azért fontos kiindulópont, érzelmi tényező maradt a hagyományos rokonszenv. A kiegyezés után ez az inkább liberális indíttatású (és párti) magyarbarátság jórészt összeolvadt korábbi vetélytársával a tradicionális (és főként a konzervatívoknál erős) Ausztria-pártisággal. A hatalmi egyensúly régi alapelve volt az angol külpolitikának, s ebben már a 18. században is komoly szerep jutott a Habsburg-monarchiának, majd a Napóleon elleni közös háborúk mélyítették e barátinak is nevezhető tradíciót, ami (a hivatalos körökben) sikeresen átvészelte az 1848/49 jelentette megpróbáltatást is. GLADSTONE Ausztria-ellenes érzelmei komolyabban nem érintették ezt a külpolitikai hagyományt, s az 1882-ben létrejött Hármasszövetségben Anglia csak támogató erőt látott a két fő vetélytársát tömörítő, 1892-ben megszületett francia—orosz szövetséggel szemben, sőt 1887-től 1897-ig formálisan is együttműködött Olaszországgal és az Osztrák—Magyar Monarchiával a Földközi-tengeren a status quo biztosítására létrehozott mediterrán entente-ba,n. Ehhez a külpolitikához mindenekelőtt erős és szilárd Habsburg-monarchiára volt szükség, s az 1867-ben létrejött dualizmustól Anglia azt várta, hogy az 1848-ban, 1859-ben, majd 1866-ban látványosan megrendült birodalmat belülről stabilizálja, mégpedig az angol politikai gyakorlatban már meghonosodott alkotmányos és liberális elveknek megfelelő formában. így a kiegyezés igenlésében és változatlan fönntartásának támogatásában találkozott egymással a Habsburg-barát hagyományos külpolitika és a magyarbarát liberális tradíció.

3 A millenáris Magyarországon jelentkező kérdésekben tehát adott volt az alapvető angol álláspont: az osztrák— magyar belső viszony terén ellenezték a lazító tendenciákat (tehát a magyar közjogi ellenzékiséget általában, közelebbről pedig a gazdasági különválás programját), de az Ausztriánál jóval stabilabbnak látszó Magyarország súlyának növekedése ellen ritkán hangzott el kifogás. A magyar belpolitikában a 67-es kormánypártot és politikáját nézték rokonszenvvel. Volt helye természetesen az ezektől eltérő véleményeknek, érveknek is, de ezeknek is a fenti külpolitikai és liberális axiómákból kiindulva kellett alternatív álláspontjukat kifejteni.

4 1. Példa erre BRYCE esete. — H. A. L. FISHER: James Bryce (Viscount Bryce of Dechmont). London, 1929. I. köt. 51. 1. 2. A hivatalos angol külpolitikával szembenálló radikális külpolitikai fölfogás történetében a magyar ügy fölkarolása csak egy állomás volt, a lelkesedés tárgya állandóan változott. A XIX. század eljén a görög szabadságküzdelem, 1831-ben a lengyelek, 1876-ban a bolgárok, a század végén az örmények és az oroszországi és romániai pogromok zsidó áldozatai, a XX. század elején Ausztria — Magyarország nemzetiségei és általában a délszlávok kaptak Angliában jelentős erkölcsi, s helyenként gyakorlati támogatást. Az angol külpolitikai eme ellenzéki irányzatának történetét szellemes és provokatív előadássorozatban tárta föl A. J. P. TAYLOR: The trouble makers. Dissent over foreign policy. 1792 — 1939. London, 1957. 3. Az 1867-es kiegyezés rendkívül kedvező fogadtatására 1. FRANK Tibor: Magyarország az angol publicisztikában (1865 — 1870) = Századok. 1975. 3 — 4. sz., különösen 609-613. 1. 4. Noha Magyarország megítélése Britanniában természetesen nem volt pártkérdés, mégis beszélhetünk bizonyos, pártokhoz is kapcsolható tradíciókról. D. C. WATT 510