AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Német szerencselovagok a 18. század végi Magyarországon

szerkesztő lett, a Prager Realzeitung szerkesztője. E működésével majdhogy forradalmat nem idézett elő Csehországban. Amikor ugyanis egy császári ediktum eltörölte a robotot a jezsuita kézben levő birtokokon, ő — nem lévén tisztában pontosan a rendelettel — lapjában általános érvényűként közölte e rendelkezést, s így azok a parasztok, akik e híradásról értesültek, ezerszámra tagadták meg uraiknak szolgáltatásaikat. Ujságbetiltás, majd börtön a felületes szerkesztői munka következménye. Szabadulása után, az 1780-as évek elején Bécs pályafutásának következő állomása. Itt TRATTNERnek, a kor kiadói zsenijének lett alkalmazottja. Mint BEHRISCH írja róla, élvezettel szokta volt mesélni, miként vált nyomdászinasból, aki tizennégy éves korában száraz kenyérhéjjal csillapította éhségét, milliomos, aki már csupán azt ambicionálja, hogy Bécsben az ő háza legyen a legszebb ház, s az ő felesége a legszebb asszony, könyvkereskedései pedig egész Európában a legnagyobbak. BEHRISCH a „Lecture-Cabinet" igazgatója lett, továbbá 1781—1783-ban szerkesztette a TRATTNER által kiadott Provinzialnachrichten-t, valamint egy Allgemeines Bücherverzeichnis-t, röpiratokat írt stb. stb. Számos tennivalója közepette azonban úgy látszik, arra is jutott ideje, hogy TRATTNERNÉÍ, a legszebb bécsi asszonyt, megkörnyékezze, amit TRATTNER felfedezvén, BEHRiscHnek jobbnak tűnt Bécset elhagyni. Ekkor került szerencselovagunk első ízben Magyarországra. Először egy BATTHYÁNY gróffal tárgyalt birtokok bérbevételéről, de megegyezés úgy látszik, nem jött létre köztük. BEHRISCH tehát „Gesellschafter", társalkodó lesz, különböző nemesi udvarházaknál, elsődlegesen gróf FORGÁCH Miklós újlaki kastélyában. Újabb szerelmi s másféle, ELZE által nem részletezett intrikák következtében ismét Bécsbe utazik, s újra csak TRATTNER a kenyéradója. Most egy Wiener Post és egy Wiener Blättchen szerkesztője lesz, s kiadja Wiener Autoren című irodalmi kézikönyvét, sőt rendszeres álláshoz is jut a Kriegskanzlei-nél. Ennek ellenére — nem tudni mi okból — ismét elhagyja Bécset, hogy bátyjához utazzék Dessauba, de 1785-ben már Magdeburgban találjuk, ahol francia nyelvórákból és szépírás oktatásból él. Mi több hímezni is tanít — saját elmondása szerint igen szépen és gyorsan hímzett, volt olyan esztendő, amikor 700 aranyat öltögetett össze ezüst és fekete hímzéseivel. E tárgyak mellett azonban a különböző tekintélyes tanintézetekben, ahol működik, egészen másra is oktatja az ifjú lánykákat, s így nem csupán saját jóhírét sikerül tönkretennie, de az intézetekét is, amelyekben tanít. 1790-re helyzete Magdeburgban tarthatatlanná válik, de szerencséjére újabb meghívást kap Magyarországra. Életrajzírója, ELZE — érthető módon — igen szűkszavúan emlékezik meg magyarországi tartózkodásáról. Csupán annyit tudhatunk meg róla, hogy gyors egymásutánban változtatja tartózkodási helyeit és kenyérkeresetét: megfordul Nagyszombatban, Pozsonyban, Pesten, Aradon, Pécsett, és Budán, hol mint házitanító, máskor hímzésekkel tartja el magát, majd meg éppen mint előkelő társasági gavallér vendégeskedik kastélyokban. Azt sem tudni, meddig időzött ekkor Magyarországon, csupán annyit említ meg róla ELZE, hogy különböző szerelmi bonyodalmak miatt Pozsonyban másfél esztendő alatt nyolc ízben változtatott lakást. Végül is egy von SCHÖNFELD nevű prágai kiadó meghívására ismét Bécsbe teszi át székhelyét. Hogy miért kerül ellentétbe kenyéradójával, azt — saját 222