AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1974-1975. Budapest (1978)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Wix Györgyné: Német szerencselovagok a 18. század végi Magyarországon

önéletrajzában — elhallgatja, annyi azonban kiderül, hogy SCHÖNFELD feljelentésére a rendőrség figyelni kezdi, majd kiutasítja az örökös tartományokból. Űjra csak Magyarország nyújt neki menedéket, ahol az előkelő mágnások megengedhetik maguknak, hogy a rendőrség által kiutasított kalandort vendégül lássák. Mecénása („sein hauptsächlicher Gönner und Beschützer"), FORGÁCH gróf halála után azonban elhagyja az országot. Ettől az időponttól kezdve pályafutása egyre sötétebb; mind gyakrabban változtatja lakhelyét, s a rendőrség is mind többet foglalkozik személyével. Autobiográfiájából kiderül, hogy fiatal lányokkal kapcsolatos számos „Unthat"-ja — BEHRISCH saját kifejezése — akárcsak korábban Magyarországon, újabb tartózdodási helyén, Sziléziában is országszerte szóbeszéd tárgya. Szerencséje és jóhíre romokban, s nem marad más hátra, mint bátyja szűkebb pátriájába, Dessauba költözni. Itt már végleg megtelepszik, s el is tűnik az irodalmi élet színteréről. Csekélyke nyugdíjból és magánórákból tartja el magát, írni úgy látszik nem ír többé. Körülményei rendkívül szűkösek: 1861-ben, ELZE tanulmányának megírásakor még sokan akadnak Dessauban, akik emlékeznek a különc, piros frakkos, igen mocskos öregúrra, akit kicsit bolondnak is tartanak, valószínűleg azért, mert kegytárgyként imád egy Budán készíttetett, hímzésekkel díszített kastélymakettet, családi kastélyának mását. A kalandos élet, a „lepke-módra" töltött éjszakák úgy látszik nem viselhették meg egészségét, mert 82 éves korában hunyt el, 1825. február 8-án. írói termékenysége, amint különböző kézikönyvekben megjelent, saját összeállítású bibliográfiáiból kiderül, fantasztikusnak mondható. Még ha tekintetbe vesszük, hogy megjelentként sorol fel olyan írásokat, amelyeknek kézirata kiadóknál hever, sőt tán még meg sem íródott, akkor is rengeteget dolgozott. Azokba a lapokba, amelyeket szerkesztett, igen sokat írt; felsorolt művei közül is sok visszaazonosítható a KAYSER- és HEiNSius-féle német bibliográfiákban, nem szólva az olyasfajta, könyvészeti bíbelődést igénylő összeállításokról, mint a már említett és később részletesen ismertetendő Wiener Autoren vagy a nagyobb terjedelmű Allgemeines Autor- und Litteraturlexikon in alphabetischer und chronologischer Ordnung bis 1778 (Hannover 1778, Herwig.), vagy éppen Prágában 1779ben, GERLE-nél megjelent Verzeichnis der gangbarsten Bücher in deutscher und lateinischer Sprache c. ismertetője a legkelendőbb német és latin nyelvű kiadványokról. Munkásságának nyomtatásban megjelent emlékei közül több olyan is akad, amely számot tarthat érdeklődésünkre, mivel mind tartalmi téren, mind keletkezésük körülményeit illetően magyar vonatkozásúak. Keletkezésük időrendjében első az az anonim mű, amely az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményében a 817.438 jelzetet viseli: [BEHRISCH, Heinrich Wolfgang von]: Die Wiener Autoren. Ein Beytrag zum Gelehrten Deutschland. [Pressburg] 1784, [Druck. Löwe.] 271 1. 8° A bio-bibliográfiai összeállítást szerzője egyrészt értékelő irodalmi kézikönyvnek szánta, s meg is spékelte ironikus vagy elismerő észrevételekkel, másrészt kiegészítésnek MEUSEL Das gelehrte Deutschland-jéhoz és DE LUCA hasonló jellegű Das gelehrte Österreich-jéhez, az egykorú who's who-khoz. A Wiener Autoren a kor nem egy bécsi szerzőjére forrásmunka; pl. HOLZMANN-BOHATTAközismert anonimlexikona utolsó köteteiben sokat hivatkozik rá. Mivel a Bécsben alkotó szerzőket ismerteti, nem egy magyar nevet is találunk benne, bár többnyire igen gyér adatokkal. 223