AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Ecsedy Judit: Forrásvizsgálat és szakirodalmi ellátottság

származási hely és időbeli megoszlás tekintetében. Az időbeli kimutatás készítésénél elsősorban azt kellett megnézni, hogy a hivatkozások mely évfolyamra, évfolyamokra vonatkoznak, és hogy az információk milyen frisseséggel tükröződnek a hazai szakirodalomban, illetve, hogy milyen ütemű az „elavulás", pontosabban a használat csökkenése — hiszen a társadalomtudományokban nem beszélhetünk az információk olyan jellegű elavulásáról, mint a műszaki és természettudományokban. Mólszer Az idézet-elemzést mint módszert először 1927-ben GROSS és GKOSS

1 alkalmazta, és azóta is, főleg folyóiratok értékelésére, gyakran használják. Abból a tételből indultak ki, hogy egy folyóirat értéke a szakirodalomban való idézésének gyakoriságával arányos. Feltételezhető ugyanis, hogy egy cikk idézése a szakember részéről utalás valamely számára fontos irodalomforrásra. A hivatkozások elemzése lehetővé teszi, hogy olyan folyóiratokat találjunk, amelyek számos kutató tájékozódási terébe esnek. Minthogy e források felhasználása egyben a kutató ítéletét is implikálja, ezért a hivatkozás egyben értékítéletet is jelent. (A lábjegyzetek és bibliográfiai hivatkozások az adatgyűjtés alkalmas forrásának bizonyultak.) Bár e módszer — különösen az angol—amerikai szakirodalomban — egyre inkább tért hódít, a kutatók mindig szükségesnek tartják megemlíteni legfőbb hiányosságát is, vagyis azt, hogy az olvasott irodalom jó részét a szerzők nem idézik. Abból kell mindenekelőtt kiindulni, hogy a kutató általában jóval többet olvas cikkéhez, mint amennyire jegyzeteiben hivatkozik. GLATZLE

2 kimutatása szerint a kutatók az elolvasott és feldolgozott irodalomból csak kb. 20— 30%-ot idéznek. Megállapítható pl., hogy az az irodalom, amely a szerző számára témájához viszonyítva kitérőt jelentett, nemigen kap az idézett irodalomban helyet. Általában a szekunderirodalom is kimarad a hivatkozásokból, holott éppen ennek nagy jelentősége van a szerző számára. Ugyanakkor megjelennek az idézetek között olyan források, amelyeket a szerző feltehetően személyesen nem nézett meg. Félrevezetők az ún. udvariassági hivatkozások is, amelyeket sok személyes indítóok befolyásolhat. Jó példát idéz a szerzők hivatkozási szokásaira LEITH.

3 Rendszeresen publikáló kutatókkal folytatott beszélgetéseiből azt a következtetést vonta le, hogy az olvasott művek jó része sohasem jelentkezik a szerző művében hivatkozás formájában, fontosságuk viszont vitathatatlan: arra szolgálnak, hogy a kutató állandóan lépést tartson a szakirodalom új eredményeivel és tájékozottsága folyamatos legyen tudományterületén általában és speciális szakterületén is. Ez az ún. „tudományos hátteret" szolgáltató információanyag rendszerint nem jelenik meg hivatkozásai közt. LEITH felkért egy kutatót, hogy lehetőleg a teljesség igényével állítsa össze a publikációihoz olvasott folyóiratok címét ós állítsa azokat fontosságuk szerint rangsorba. Az így kapott listát LEITH 1. GROSS, P. L. — GROSS, E.: College libraries and chemical education. = Science. 66. 1927. 385-389. p. 2. GLATZLE, W.: Untersuchungen zur Benutzung von Literatur aus dem Gebiet... Köln, 1970. p. 11. 3. LEITH, J. D.: Biomedical literature: analysis of journal articles. — American Documentation. 20. 1969. 143—148. p. 330