AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Ecsedy Judit: Forrásvizsgálat és szakirodalmi ellátottság

összevetette egy előzőleg, idézetvizsgálat alapján összeállított rangsorlistával. Érdekes módon a két lista, kisebb eltérésekkel, megegyezett, és a fontossági sorrend is nagyjából ugyanaz volt. Ez az összevetés tehát az idézetvizsgálat indirekt módszerével nyert eredmények érvényességét és általános konklúzióit támasztotta alá. Űgy tűnik, hogy ahhoz, hogy tudományos szempontból, „termékeny" maradjon, a kutató olvasmányainak olyan területekre is ki kell terjednie, amelyek nincsenek szoros kapcsolatban saját, szűkebb kutatásával, és amelyeket ritkán vagy sohasem fog idézni saját művében. Időtényező A természettudományok terén az idézetvizsgálat gyakoribb, mint a társadalomtudományokban, és elsősorban az időtényezőre, pontosabban a folyóiratirodalom elavulására irányul, már csak gazdasági és gazdaságossági okokból is. Kimutatták, hogy a szociológia terén az avulás lassúbb ütemű, vagyis a hivatkozások gyakrabban tartalmazzák a régebbi évfolyamok cikkeit, mint a műszaki és természettudományokban.

4 Tulajdonképpen nincs általánosan érvényes magyarázat, amiért régebbi irodalmat ritkábban kellene használni, mint frisset. Természetesen figyelembe kell venni az „azonnaliság-tényezőt", de nem okvetlenül szükséges, hogy egy régebben írt cikk iránt szükségszerűen csökkenjen, majd megszűnjék az érdeklődés. Az avulás nem minden téren egyforma; természetesen ez az egyes szaktudományok függvénye is. BEOOKES

5 figyelmeztet arra, hogy a folyóiratokban közlők számának növekedése, s a folyóiratok szaporodása is hatást gyakorol az avulásra. Megfigyelhető, hogy a legutóbbi évekre kumulálódik az idézetek nagy része. Ez a tény a folyóirat-irodalom megnövekedéséből adódik, más néven ez az irodalomnövekedés tényezője. Ez annyit jelent, hogy mivel a folyóiratok és cikkek száma állandóan növekszik, az idézetek természetesen nagyobb számban esnek a frissebb folyóiratokra, és így eltorzítják az avulási fokot. Amikor BEOOKES az időtényezőről beszél, vagyis az avulás mérésének legegyszerűbb módszeréről, megállapítja, hogy egy kb. 2000 hivatkozásból álló mintavétel szükséges egy szakterületről (egy bizonyos időhatáron belül) ahhoz, hogy az eredmények értékelhetők legyenek és ne legyen túlságosan nagy a szóródás (jelen esetben ez a mintavétel: 1936 hivatkozás, az időhatár 5 év). Ezzel az eljárással a korábbi évfolyamú, illetve a korábban élt folyóiratokra vonatkozó idézetek gyakoriságát elemzik, egységül véve az évet (évfolyamot). Ezeket az ismétlődéseket azután egy táblázatban össze lehet gyűjteni úgy, hogy le lehessen olvasni, hány hivatkozás történt egy bizonyos évre. Az így összegyűjtött ismétlődések azt mutatják, hogy számuk — visszafelé haladva — évről évre csökken, vagyis régebbi évekre egyre ritkábban történik hivatkozás. Az időhatár első két éve még ingadozást mutat (kb. ennyi időbe telik ugyanis, amíg valamely cikk hatása tükröződik a szakirodalomban, és a kutatók körében visszhangra talál — beleszámítva a nyomdai átfutási időt is).

6 4. MACRAE, Duncan: Growth and decay curves in scientific citations. = American Sociological Rev. 34. 1969. 631 —635. p. 6. BROOKES, B. C.

: Obsolescence of special library periodicals. — Journal of the American Society for Inf. Science. 21. 1970. 320—329. p. 6. BROOKES, B. C.

: Numerical methods of bibliographic analysis. = Library Trends. 1973. July. 18-43. p. 331