AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Miklóssy János: Irodalmi folyóirataink a Bach-korszakban (1849—1859)

csendes társul. BALÁZS Frigyes pedig, akire BULYOVSZKY Gyula bús öröksége szállt, az ismeretlenség homályából bukkant elő. Ilyen körülmények között a Tóth Kálmán—Vadnay érától örökölt szerény népszerűség hamar felprédálódott. A Hölgyfutár létével csakúgy, mint bukásával, vállalkozása túlméretezett voltát illusztrálta. Jelentőségét — paradox módon — negatívumaiban kell elsősorban látnunk. Mint az elrettentő jelenségek tárháza, mielőbbi cselekvésre ösztökélte a világosi katasztrófa áramütötteit, irodalmunk próbált értékeit. Az üresen hagyott tér az epigonoknak, dilettánsoknak, felelőtleneknek kedvez, akik selejtes produkcióikkal veszélybe sodorhatják, lejárathatják irodalmunk, kulturális és tudományos életkünk hitelét. Ezenfelül a lap, mintegy kitenyésztve hordta testén forradalom után tévútra jutott irodalmunk csaknem valamennyi kóros tünetét, provokálva ezzel az ellene való koncentrált fellépés lehetőségét és szükségét. Csak természetes, hogy a Hölgyfutár poétái címet kapja az epigonköltészet ellen összpontosított kritikusi hadjárat nagyhatású nyitánya, GYULAI Pál cikke. Védelmezői gyakran hivatkoznak arra: fiatal íróink, publicistáink egész sorát indította útjára a Hölgyfutár, mások számára meg jó ideig az egyetlen biztos szereplési lehetőséget nyújtotta. De — néhány kivételt nem számítva — ez esetben is irodalmunk, sajtóéletünk derékhadához tartozó személyiségekről van szó csupán. NAGY Ignác Hírharangja, — nem alaptalanul nevezi őt a működésére visszaemlékező OZORAY Árpád a „magyar satyrikus irály úgyszólván megalakítójának" —, LAUKA Gusztáv, BERNÁT Gáspár, BEÖTHY László humoreszkjei, az előbbi kettőnek utóbb rovattá sokasodó írásai az ötvenes-hatvanas évek fordulóján keletkezett nagysikerű előlapoknak, a Nagy Tükörnek, Üstökösnek, Bolond Miskának, Handabandának. lettek előzői. Mindez azonban kevés annak ellenében, hogy a lap nemcsak kényszerű szállásadója, de sok esetben pártfogója is volt az irodalmi dilettantizmusnak, s erre a nemzeti kultúra érdekeinek téves értelmezése sem adhat elegendő mentséget. * A Hölgyfutár indulását időrendben SZILÁGYI Sándor (1827—1899) kérészéletű folyóiratai (Magyar Emléklapok, Magyar írók Füzetei, Pesti Röpívek, Pesti ívek) és a Csokonai Lapok követik. SZILÁGYI szerkesztői ambíciói szerencsésen találkoztak össze azokkal az 1850 elejére már mind határozottabb formát öltő elképzelésekkel, amelyek elsősorban hallgató kiválóságaink frontba dobásával, egy, a művészi értékre gondosabban ügyelő orgánum megindításával kívántak gátat vetni a Hölgyfutár égisze alatt és nyomdokán mind riasztóbb méretekben terjedő nívótlanságnak. SZILÁGYI első lapja, a Magyar Emléklapok, csaknem kizárólag e jogos elégedetlenségnek köszönhette keletkezését. Az utóbb neves történésszé lett SZILÁGYI Sándort két körülmény lendíti egyszeribe irodalmi életünk élvonalába: régi ismerőse, MACHIO generálisnak, Pest térparancsnokának és fia, SZILÁGYI Ferencnek a hivatalos Magyar Hírlap szerkesztőjének. A mindössze 22 esztendős fiatalember nem tartozott a forradalom „kompromittált jai" közé. Sebtiben megírt műveiben (A magyar forradalom napjai július elsője után, Pest ágyúztatása és Buda megosti•omlása, A magyar forradalom története, A magyar forradalom férfiai 1848—9-ből stb.,). Pártatlanságát bizonyítandó: barátot, ellenfélt egyaránt elmarasztal, és egyben tanúságot tesz 17 OSZK Évkönyve 1973 257