AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Fried István: A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a déli szláv népköltészet

Ha ennek az 1853-ban írott tanulmánynak „fedezetét" akarjuk földeríteni,, bízvást hivatkozhatunk ERDÉLYI János érdeklődésére a szerb, a szlovák és a rutén népdalok iránt, szándékra, amelv — felülemelkedve a kutatás kezdeti, esetleges fokozatán — az egyetemes értékek, az általános törvényszerűségek szempontjából mérlegeli a nemzet szellemi termékeit. De ezen túl, olyan új — minőségileg új — szemlélet születésének vagyunk tanúi, amely már részeiben, elemeiben bennerejtezett az 1820-as, 1830-as esztendők ismertető-kommentáló, népköltészetet tárgyaló dolgozataiban (elsősorban TOLDY Ferencében, majd erőteljesebben SZÉKÁCS Józsefében), a Kisfaludy Társaság 1841-es népiesség-pályázatának egyik dolgozatában (mely a szlovák és a magyar népdalok közötti hasonlóságra mutatott rá,

6

) illetve ERDÉLYI Jánosnak az 1840-es esztendőkben szerzett írásaiban, majd a PETŐFI—ARANY-levelezésben, de ilyen egyértelműen csak a szabadságharc bukása után fogalmazódhatott meg. Ismételjük: a bukott szabadságharc tanulságai, az egymás ellen feszülő nemzetiségi indulatok kifáradásaelnyugvása, illetve az egymás felé tapogatózó kísérletek után írhatta le ERDÉLYI önmaga és a népiesség jövőjében hívő társak-olvasók számára ezeket a sorokat. S ezzel olyan hangot ütött meg, amely a magyar irodalom számára a szomszédos népköltészeteket érdeme szerint becsülő tettre késztethetett. ERDÉLYI János felhívásszerű megállapításától egyáltalában nem független JÓKAI Mór fejtegetése a magyar irodalom küldetéséről.

7 A sokat idézett sorok között nyílt utalást találunk a nemzetiségi viszályokra: a különböző népek intelligenciáinak káros torzsalkodásai helyett az „irodalom" eszményített szerepét hangsúlyozza: „Az irodalom az, aki hódít és nem nyom el, aki túlviszi zászlóját a geográfiai határokon, s vendégszeretetet gyakorol láthatatlan szellemek iránt; aki nem vágyik sokat szemlélő tömegek, hanem értelmes lelkek után; aki érvénji; szerez saját nemzetiségének, s mégis meg tudja osztani a magáét másokkal. . ." JÓKAI ugyan 1857-ben (június—július hónapban) írta meg ezt a cikket, tehát tulajdonképpen kezdeményezéseket összegez: mégis, szókimondása és tájékozódásának iránya miatt az ERDÉLYIÓ mellé állíthatjuk. Összegez bizonyos törekvéseket, hiszen — igaz, nem szervezetten — már az 1850-es esztendők elején észrevehetően megszaporodnak főleg a déli szláv népek és a románok irodalmát-népköltészetét ismertető-tolmácsoló cikkek. A szerb-horvát népélet festése mindig népszerű témája volt a magyar hírlapirodalomnak. De az 1840-es évek végére témában-érdeklődésben bizonyos kifáradáat vehetünk észre, az 1830-as esztendők tájékoztató-fordító lendülete alábbhagy, maga SZÉKÁCS sem tudja vagy nem akarja kultúraközvetítői munkáját továbbfolytatni. Az 1850-es esztendők azonban azt tanúsítják, hogy a korábbi tanulmányszerzők és fordítók bizto3 alapot építettek ki, a folytatás úgy következik be, mintha nem is volna néhány éves szünet. 6. FRIED István: Die ungarische literarische Volkstümlichkeit und die slowakische Folklore. = Studia Slavica. 1971. 131 — 143. 1. — FENYŐ István: Haza csak ott van. . . (PETŐFI fellépésének előzményeihez). In: Nép, nemzet, irodalom. Bp., 1973. 362-382. 1. 7. A magyar irodalom missioja. Magyar Sajtó. 1857 június—július. In: Cikkek, beszédek IV. Bp., 1968. 421 — 435. 1. Elemzése során nem egészen azonos véleményre jut DÁVID Gyula: Jókai. Kolozsvár, 1972. 96 — 98. 1. és CSUKÁS István: Jókai és a nemzetiségek. = Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominate. Acta Históriáé Litterarum Hungaricarum. Tomus XIII. Supplementum I. Szeged, 1973. 23-24. 1. 221