AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Fried István: A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a déli szláv népköltészet

Elsőnek UEHÁZY György útikönyvét emelnénk ki,

8 mint amely jól mutatja a tájékoztatás módszerét és lehetőségét. UEHÁZY — a könyv indítéka szerint — úti beszámolót írt balkáni útjáról. Az első tény, amely a szemünkbe tiínik, hogy bár UEHÁZY több helyen járt, a leginkább a szerb vidékek néprajza és történelme érdekli. Érintkezik törökökkel, szerbekkel, bolgárokkal, arnautákkal; figyel a politikus nézetekre, a régmúlt idők emlékeire, de a népköltészeti darabokat nem csupán ókítésnek, színezésnek illeszti bele könyvébe. Azok szerves részei a népismertetésnek, s talán nem a puszta véletlen játéka, hogy legjobban sikerült tolmácsolásai: a szerb Hunyadi-énekek. Tanulságos megjegyeznünk, hogy UEHÁZY a délszláv népköltészet darabjait olvasgatva, készült balkáni kirándulására; nemcsak SZÉKÁCS szerb népdalait és hősregéit tanulmányozta, hanem KACÍC MIOSIC, Vuk KARADZIC köteteiről is tud, Ján KoLLÁEtól idéz a szláv költészetre vonatkozólag, ismeri MILUTINOVIC, SUBOTIC, GAJ, Stanko VEAZ és KÜKULJEVIC nevét. Dolgozatából természetesen nem derül ki, hogy milyen mélységben. Fordításaihoz magyarázatot mellékel, lábjegyzetben a szerb „commentár-író"-t idézi. Másutt a „szerb lakadalam(!)"-ról ad részletes leírást, a helyszínen járt riporter élénkségével számol be a kólóról, a násznépről. Majd csak ezután tér rá a néprajzi beszámolóra, a lakodalom általános szokásainak jóízű elmesélésére (a megkérés, a jegyváltás szokásaira). A beszámolót ismét a személyes élmény lejegyzése váltja föl: „Én Szerbiában több ily lakodalmas néppel találkoztam." Ez a kitérés azonban csak az érdeklődés ébren tartására szolgál, az ismertető veszi át a szót, amelyet már csak a fordítónak ad át. Ugyanilyen szeretettel és színességgel mutatja be a „szerb ünnepek és népszokások" című fejezetben a húsvéti, a virágvasárnapi, a szent-györgy-napi, a karácsonyi és a pünkösdi eseményeket a népéletből, valamint a dodolához és a vukodlakhoz fűződő hiedelmeket, költői szemelvényekkel kísérve. A magyar etnográfiai szlavisztikának jeles darabjai UEHÁZY idézett könyvének a szerb népélettel foglalkozó fejezetei. Kiegészítői a SzÉKÁcs-kötet megfelelő ismertetéseinek, és ezen túlmenően színes, jó újságírói tollal megírt beszámolók. Értéküket emeli, hogy nem egy esetben személyes élmény hatására keletkeztek, egykorú leírások; és nem könyvekből összeollózott szemelvények.

9 Bizonyos, hogy JÓKAI is a hatásuk alá került. A bojárleány című,

10 román tárgyú elbeszélésében például román népballadaként közöl egy tízes trocheusban írott hosszabb terjedelmű verset, melyről JÓKAI erdélyi és román tárgyú írásainak krónikása is joggal jegyezte meg: „valószínűleg szerb, de román vonatkozású".

11 Valóban, nemcsak a versforma, hanem az ismétlések, az ismerős fordulatok is elárulják, hogy JÓKAI számára a szerb népköltészet volt ezúttal a forrás. Ha ilyen sorokat olvashatunk: „Megy csatába három hősi bajnok, Első bajnok a magyar királyhős, 8. Keleti képek. Pest, 1854. — Vö. SZILÁGYI Sándor: Emlékbeszéd Urházy György felett. Bp., 1880. - JÓKAI Mór: Urházy. In: Életemből II. Bp., 1898. 293-294. 1. 9. URHÁZY nevével gyakran találkozunk a szerb értelmiség vezető egyéniségeinek magánleveleiben is. Vö. Bozidar KOVACEK: Prepiska izmedju Jovana Djordjevica i Antonije Hadzióa. Növi Sad, 1973. 17 — 20., 34—36., 54., 59. 1. 10. Véres könyv. Pesten, 1855. I—

III. 11. DÁVID, i. m. 103. 1. 222