AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

III. Könyvtártörténeti és művészettörténeti tanulmányok - Berlász Jenő: Könyvtári kultúránk bontakozása a 16—17. században

prímás már 1611-ben úgy rendelkezett, hogy az elhalt érsekek és kanonokok könyvgyűjteményei ezentúl az egyház örökségének tekintendők. Ám csak 1641ből van értesülésünk arról, hogy egy kanonok, KŐSZEGHY János László tékáját a káptalanra hagyta, új életre keltve a középkor vége óta stagnáló káptalani könyvtárt. Még később, 1666-ban történt, hogy LTPPAY György érsek az általa megszerzett FUGGEE Antal-féle tékának a főegyházra való hagyományozásával megvetette a káptalani tékától különálló érseki könyvtár alapját.

37 A világi főurak által életre hívott magánkönyvtárak rendszerint nem voltak ennyire bizonytalan létűek. Ezek apáról fiúra öröklődtek s csak abban az esetben bomlottak fel, ha valamely család fiága kihalt; ilyenkor a leányági örökösök, tehát különböző idegen családok széthordták a nemzedékek során át felhalmozott könyvkincseket Ez történt például THTJRZÓ György nádor híres biccsei könyvtárával THURZÓ Imrének halála után.

38 Mert a könyv becses holmi volt, amelynek bírása kívánatos volt mindenki számára. A 17. században már nem akadt olyan főrangú család, amelynek egy vagy több gazdag tékája ne lett volna. A katolizált mágnások éppolyan jeles könyvbarátok voltak, mint protestáns elődeik; ők is nagy buzgalommal folytatták a könyvgyűjtést. A politikai életben vezető állást betöltő mágnások közül a költő ZRÍNYI Miklós Csáktornyán, ILLÉSHÁZY Miklós kancellár Dubnicon, NÁDASDY Ferenc országbíró Pottendorfban, ESZTERHÁZY Miklós nádor Kismartonban alapított új könyvtárt, de a többiek is általában a régi alapokon továbbfejlesztették a 16. századi ősök gyűjteményeit.

39 Az állományokban mindinkább növekedett a világi tudományok szektora, mert az államférfiak és hadvezérek már jórészt könyvekből szerezték meg a szerepük ellátásához szükséges tudást: egyre inkább mellőzhetetlen volt a kor politikai, jogi, történelmi, földrajzi és katonai irodalmának ismerete. Mindezekből a tényekből végül is megállapítható, hogy a reformáció és ellenreformáció nagy ideológiai-kulturális harcát maga a könyvműveltség mint alapvető társadalmi módszer nem sínylette meg. Igaz, a polgári irányú fejlődés a rekatolizációval messzemenőleg visszaszorult a feudalizmus gazdasági és jogi viszonyai közé, ámde a világi kultúra továbbélését és terjedését kiváltképpen biztosító nyomtatott könyv, a könyvből való ismeretszerzés, a könyvre támaszkodó életvitel, a könyvtárak iránti társadalmi igény nemcsak fennmaradt, hanem mind szélesebb körre terjedt, zálogául szolgálva lassú, de folyamatos társadalmi-művelődési előmenetelünknek. 37. Uo., 76. 1. GYÖRGY Aladár, i. m. 47-49. 1. 38. BERLÁSZ: Über die Vorbesitzer. 103—104. 1. 39. Bibliotheca Zrinyiana. Die Bibliothek des Dichters Nicolaus Zrínyi. Wien 1893. GYÖRGY Aladár, i. m. 407. 1. BERLÁSZ: AZ Illésházy-könyvtár. 85 — 92. 1. SITTE Alfréd: Gróf Nádasdy Ferenc művei és könyvtára. = Magyar Könyvszemle. 1902. 146—158. 1. SZILÁGYI Sándor, i. m. 88. 1. 215