AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

a két háború közti időben. Úgyszólván minden színháznak volt „házi" tervezője. Manapság sokkal gyakoribb a vendégtervezés, mint régen volt. Két nevet mégis meg kell említenünk, mely kivétel a fenti szabály alól. NÉMETH Antal két ízben hívott vendégművészt a díszlet megtervezésére — s mindkettő telitalálat volt. Egyikőjük PEKÁBY István (1905—). A ma Munkácsy-díjas festő neve már akkor fogalom volt. Festői világa a magyar népmese elemeiből táplálkozik, derűs, vidámságot sugárzó képei a hazai neoprimitiv művészet legszebb alkotásai. Dekoratív készsége, meseszerű atmoszférát teremtő ereje költői művek, mesejátékok szcenírozására predesztinálja — s ezt érezte meg NÉMETH Antal tévedhetetlen biztonsággal, amikor 1942-ben a Csongor és Tünde, majd 1952-ben a Ludas Matyi bábvariációjának megtervezésére kérte fel. Mindkét mű terveit 1966-ban vásároltuk. — A másik vendégtervező VISKI BÁLÁS László (1909—1964) volt. Ot Az ember tragédiája díszletterveinek elkészítésére kérte fel a színház igazgatója, amikor 1939-ben a művet kamaraszínpadra alkalmazta. A művészi kivitelezés példátlanul gazdag volt: az állandó hátterül szolgáló színfal két oldalfülkéj ének szobrait két kiváló szobrászművész mintázta: Ádámot ERDEY Dezső, Évát JÁLICS Ernő. A két figura között, vetítéssel, egymást váltották az egyes színek képei. Először az ún. élet-képek, míg Ádámot a tettvágy hajtja, s minden szín végén az ún. halál-kép, mely akkor tűnik át, amikor Ádám optimizmusára árnyék borul. A színpad kicsi volt. A háttérképet tehát úgy kellett stílusban megválasztani, hogy a jelkép félreérthetetlenül kitessék, s a festőiség se szenvedjen csorbát. A két szobor volt a forma, a keret, s benne a kép a színfolt. VISKI BÁLÁS szerencsés ötlettel a quattrocento stílusát választotta, melyben rajzosság és festőiség pompás egyensúlyhoz jutott. VISKI BÁLÁS díszletterveit 1973-ban vásároltuk meg. A Tragédia jelmezeit ekkor tervezte harmadízben — és még utána kb. négyszer — NAGYAJTAY Teréz (1897—), a színház kiváló jelmeztervezője. NAGYAJTAY 1926-ban az Operaháznál kezdte pályáját. Innen két év múlva, 1928-ban a Nemzeti Színházhoz került, ahol 1964-ig, csekély kivétellel, minden kosztümöt ő tervezett. Leleménye kiapadhatatlannak, forma- és színkultúrája, a nemes hagyományok tiszteletben tartása, kitűnő karakterizáló képessége páratlannak, munkája nélkülözhetetlennek bizonyult. Terveiből, saját válogatásában, 1966ban és 1969-ben vásároltunk. UPOE Tibort (1904—1960) HEVESI Sándor hívta a Nemzeti Színházhoz, ahol 1930—1935 között működött. Előtte az Űj Színháznak, 1935 után a Magyar Színháznak, 1945-től a Vígszínháznak készített díszletterveket. Építészmérnök volt: a plasztikus térképzés, a zárt szerkesztésmód, az architekturális megoldás sok tervén meglátszik: Világrekord (1932), Az ember tragédiája (1934), Szellemesek (1953), Szent Johanna (1955). Kevés megmaradt tervét 1969-ben vásároltuk meg. Mielőtt tovább lépnénk és a második világháború éveit áthidaló generáció munkásságának felvázolására térnénk rá, vessünk egy pillantást hátra, a hazai szcenika eddig való történetére. Láthatjuk, milyen óriási léptekkel próbálta ez a művészeti ág fejlődése első ötven évében utolérni önmagát és az európai színházak színvonalát, mellyel utoljára a 18. században, a főúri színjátszás idejében tartott lépést. LEHMANN és SPANNE AFT úttörő munkássága a zsenge kezdet, vékony kis erecske a múlt század két utolsó évtizedében. Ők a mesteremberből lassan kibontakozó, tudatos művész típusai. A második generációban — ide KÉMÉNDY Jenő, BÁNFEY Miklós, MÁRKUS László tartozik — e tudatosság már 175