AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

odáig mélyül, hogy elméleti alapvetést végeznek, nem pusztán részletfeladatokat látnak, hanem egész „színpadképében gondolkodnak, mert mozgató erejük a művészi látásmód. Ezzel közvetlen előkészítőivé válnak egy szélesen hömpölygő, sok ágúvá differenciálódó folyamnak, az 1920-as évek közepén felfejlődő harmadik generáció tevékenységének. Ebbe a generációba már igen Sok művészt kellene felsorolnunk: a már idáig is említetteken kívül GAEA Zoltán, BAJA Benedek, BERCSÉNYI Tibor, HORVÁTH János, VOGEL Eric, LÁNG Rudolf stb., stb. nevét. Mivel azonban ismertetésünk kizárólag saját anyagunkra korlátozódik, a kör lezárul OLÁH Gusztáv, FÜLÖP Zoltán, VARGA Mátyás és MÁRK Tivadar nevével. E négy művész egész életművét gyűjteményünk őrzi. Mindegyik nevet több száz alkotás képviseli állományunkban. VARGA Mátyás anyaga 1962-ben, OLÁH Gusztávé és FÜLÖP Zoltáné 1968-ban, MÁRK Tivadaré pedig 1971-ben került vásárlás útján tulajdonunkba. Mind a négyőjükkel részletesen foglalkozik KERESZTTJRY Dezső a magyar opera és balett szcenikai kialakulásáról írt, már idézett tanulmányában. És mindegyikőjükről elmondható, hogy mindent tudtak. De ezt a „mindent" jelentő utat az előttük járó generáció nélkül nem lehet elképzelni. A legkomplexebb egyéniség mégis OLÁH Gusztáv (1901—1956) volt közöttük, akit mérnöki, zenei, képzőművészeti és nyelvi tudása „primus inter pares"-sé emelt. Benne teljesedett ki hazai talajon az az ideális színházi személyiség, akit CRAIG körvonalazott cél és példaként, mert OLÁH imént elsorolt képességeit rendezőként is ki tudta teljesíteni. KÉMÉNDYt szcenikában, MÁRKUS Lászlót rendezésben vallotta mesterének. A tervezést 1923-ban a Nemzeti Színházban kezdte Az ember tragédiájával. A prózai sort a Bánk bán, a Csongor és Tünde, Krétakör stb. díszleteivel folytatta, míg 1930 után már szinte kivétel nélkül csak operával foglalkozott. Pályája kezdetén realista színpadtervek kerültek ki keze alól, melyeket költői szinten fogalmazott meg (Bánk bán); később nagy kedvét lelte a formák, vonalak, színek játékában. Nagy mestere volt a stilizálásnak (Kuruc mese, Pillangó kisasszony, Francia saláta), de tudott nagy, festői színfoltokban is gondolkodni, expresszív hatású színpadképet varázsolni.

37 A szocialista realizmust az 1950-es évek elején magas hőfokon, költőiséggel telítve fogalmazta meg képein (Anyegin, Traviata, Hattyúk tava, Fidelio); 1955 után ennek ellenpólusaként letisztult, leegyszerűsödött művészete. Tervei igényes sokoldalúságot, kifinomult színkultúrát, fölényes kor- és stílusismeretet mutatnak. Rendezői egyéniségéről tanítványa, HUSZÁR Klára, ad számot a közvetlen élmény hiteles erejével.

38 Legjobban úgy szeretett rendezni, hogy egyben a díszletet és jelmezt is maga tervezte, mert így érezte töretlenül harmonikusnak a mű színpadra vitelét. Rendezői és szcenikai terveit előre, részletesen kidolgozta és rendíthetetlen biztonsággal vitte véghez. Kiváló ösztöne volt a monumentalitáshoz, mely a tömegek mozgatásában (Don Carlos, Borisz Godunov) és szabadtéri produkcióiban kapott igazi szárnyakat. Hírünket, tekintélyünket Európában az ő munkássága alapozta meg. Gyakori külföldi meghívásai pedig azt bizonyították, hogy öregbíteni is tudta. Előbb tanítványa, majd hamarosan legkiválóbb partnere lett az operai szceni37. DEMETER Imre: Színházi beszélgetés Bernáth Auréllal. = Film—Színház—Muzsika. 3. évf. 1959. 5. sz. 6 — 7. 1. 38. HUSZÁR Klára: Operarendezés. Bp. 1970. 176