AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

magának. Konkrét terveihez pedig legtöbbször mellékelte az anyagmintát s gyakorta bőven magyarázta is őket. A díszlettervezés történetét felvázoló áttekintésben említettük APPIA és CRAIG korszakalkotó hatását. Ugyanilyen újító, feszítő erőként jelentkezett körülbelül velük egy időben a francia színjátszás megújhodásáért harcolva André ANTOINE, a német nyelvterületen Otto BRAHM és Max REINHARDT, Oroszországban pedig SZTANYISZLAVSZKIJ és NYEMIROVICS-DANCSENKO. Ezeknek az erővonalaknak gyűrűjében nőtt fel a Thália Társaság is. S bárki foglalkozott is ezentúl a színpad művészetével, e mozgalmakat nem hagyhatta figyelmen kívül. A Thália megszűnése után (1908) HEVESI Sándor 1912-ben az Operaházhoz került. Itt BÁNFFY Miklós (1873—1950) intendáns személyében, aki író, drámaíró is volt, igen sokoldalú, kulturált, tájékozott partnerre talált. Közös kísérletükből született meg hazai színpadon először a stilizált díszlet és jelmez. BÁNFFY igen sokat és nagy kedvvel tervezett. BALÁZS Béla emlékezik meg egyhelyütt arról, hogy milyen hallatlan biztonsággal érezte meg a Fából faragott királyfi-b&n rejlő költészetet és szcenikai lehetőségeket s milyen megszállottan dolgozott rajta — már a puszta libretto elolvastán is.

31 Saját műveinek szcenikai megoldását mindig maga csinálta. Terveit erős dekorativitas jellemzi. Tőle közölt képünk már kései mű, A nagyúr 1942-es kolozsvári terve. Ez már nem kísérletezés, hanem a harmonikus, higgadt artisztikum képbeli megfogalmazása. Nem eleve elhatározás, hanem a foglalkozás teremtette csábítás adta a kezébe BATTHYÁNY Gyulának és MÁRKUS Lászlónak is az ecsetet. BATTHYÁNY Gyula (1888—1959) festőművész volt, korának és körének ünnepelt személyisége. Kitűnő rajzoló és illusztrátor. Az egzotikus és irodalmi fogantatású témák kedvelője áll előttünk képei nyomán. Festői stílusának legpregnánsabb jegye a szecesszió.

32 Stilizáló készsége igen erős, színei visszafogottak, a groteszk iránt nagyon fogékony. Kár, hogy ebből a mi példánk keveset árul el, mert ez is kései alkotás, 1935-ből való. BÁNFFY Miklós kortársa, sokoldalúságban, műveltségben hozzá hasonló volt MÁRKUS László is (1882—1948). Pályája kezdetén újságírással foglalkozott, színházi és képzőművészeti kritikákat írt. 1922—1925 között viszont már sok díszletet is tervezett BÁRDOS Artúr két színházának, a Belvárosi és Renaissance Színháznak. 1923-ban lett az Operaház főrendezője. Ekkorra már élesen körvonalazódott benne, hogy hogyan látja a modern színpadkép jövőjét s ezt szóban, írásban egyaránt hirdette, rendezéseivel pedig illusztrálta is. A Parsifal rendezésének ürügyén — de általános érvénnyel! — így fogalmazta meg színpadművészeti felfogását: „Arra igyekszem, hogy a mű drámai és filozófiai lényegéből és a mai színpad kifejező lehetőségeiből, tehát minden előadás egyetlen kompetens stílusmeghatározóiból vonjam el ennek az előadásnak stílusát. A drámai és filozófiai lényeg a partitúrában és a szövegkönyben . . . található meg."

33 Vallotta, hogy a dráma, bármily realista vagy akár naturalista is, absztrakció, tehát a díszletnek is absztrahálnia kell. Keretként kell szolgálnia a mű drámai és eszmei 31. BALÁZS Béla: Válogatott cikkek és tanulmányok. Bp. 1968. 47. 1. 32. BEBNÁTH Mária: A magyar szecessziós festészet helye az európai áramlatokban. = Filológiai Közlöny. 13. évf. 1967. 1 — 2. sz. 220. 1. 33. Márkus László nyilatkozik a Parsifal rendezéséről. = Színházi Elet. 13. évf. 47. sz. 43. 1. 172