AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről

mondanivalójához. A színpadképben olyan műalkotást kell a rendezőnek és a tervezőnek létrehoznia, amelyben összeötvöződik a képzőművészet (architektúra, forma, szín és fény) a színészi mozgással s teljes harmóniát alkot vele. íme: APPIA, CRAIG magyar talajba ültetve. Ez MARKUS László elévülhetetlen érdeme: átvette, amit az úttörők elméletéből hazai talajba átültethetőnek vélt; s amihez KÉMÉNDY Jenő technikai zsenialitását adta, ahhoz MÁRKUS a szellemi szintézist és megfogalmazást nyújtotta. így váltak ők együtt a modern magyar színpadművészet úttörőivé.

34 Ennek a korszakváltást hozó két-három évtizednek, sajnos, alig van eredeti szcenikai dokumentuma. Ami végbement, azt főként cikkek, tanulmányok, fényképek őrizték meg emlékül az utókor számára. A két világháború között, a húszas évektől kezdve, már kedvezőbb a helyzet. Erre az időre esik FARAGÓ Géza (1877—1928) jelmeztervezői tevékenységének delelője is. FARAGÓ igen érdekes, szokatlan színfoltja volt a fővárosi színházak világának. Működésének területe a Király, a Magyar és a Fővárosi Operett Színház, valamint több pesti revüszínház volt. Első pillantásra meglátszik rajzain, hogy más iskola neveltje, mint az összes eddig említett művészek. Párizsban tanult, s mivel a dekoratív művészet volt számára a legfőbb vonzás, plakáttervezőnek készült. A szakirodalom mint a magyar plakátművészet egyik úttörőjét s művészi színvonalra emelőjét tartja őt számon. Szellemi atyjaként pedig az osztrák Gustav KLiMTet emlegetik.

35 Jelmezterveinek javarészét antikváriumtól vásároltuk, 1970-ben. Láttukon a legkiválóbb divattervező kiapadhatatlan variációs készsége bontakozik ki előttünk, merész vonalak, egzotikus és erotikus stíluselemek, harsány, ám mindig ízléses színvilág, pompás karikírozó készség és a „műfaj" biztos kezelése. Szerette a könnyű múzsát, s nem véletlen, hogy soha nem is kísérletezett mással. A Thália Társaság szerepót folytatni kívánó magyar avantgardista mozgalom az 1910-es évektől számtalan kísérleti vállalkozást hozott létre, főként Budapesten. BÁRDOS Artúr, PÜNKÖSTI Andor, MÁRKUS László neve és háttérben a Nyugat szellemi tekintélye és támogatása fémjelezte e kérészéletű próbálkozásokat, melyek vagy a közönség visszhangja híján, vagy a hatóságok elleni harcok miatt végül is bukáshoz vezettek. Az 1920-as évek végére elapadtak a kísérletező kedv hullámai. A főváros színi élete tovább folyt a tőkés magánvállalkozás szempontjai és törvényei szerint. A Nemzeti Színház kivételével szórakoztató célra létesült üzleti vállalkozás volt valamennyi, élén a három legnagyobbal: a Vígszínházzal, a Magyar és a Fővárosi Operett Színházzal. E három intézmény szabta meg a színvonalat, a stílust a magánszínházak prózai és zenés műfajában egyaránt. E korszak díszlettervezése hűségesen idomult a tartalmi követelményhez: látványos, illúziókba ringató, a törzsközönség ízlését ismerő és kiszolgáló, megrázkódtatást nem okozó, ízléses, kiegyensúlyozott alkotásokat létrehozó másfél évtized volt. A Vígszínháznak két díszlettervezőjétől őriz Tárunk nagyobb számú dokumentumot. MÁLNAI Béla az egyik (1878—1941) és NEOGRÁDY Miklós (1903— 34. MÁRKUS László: A színpadi díszlet stílusa. = Szépművészet. 1. évf. 1940. 3. sz. 63-64. 1. 35. SZABADY Judit: Secession in graphic art. = The New Hungarian Quarterly. Bp. 13. évf. 1972. 45. sz. — Kiss Sándor: Magyar plakátművészet a két világháború között. = Legújabbkori Történeti Múzeum Evkönyve. 2. évf. 1960. Bp. 1961. 18. 1. 173