AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

ágazataira vonatkozó dokumentumokat őrzünk meg. Egy konkrét példa: az Országos Széchényi Könyvtár néhány éve megszerezte egy elhunyt újságíró hagyatékát. A hagyaték levelezésen, valamint részben publikálatlan közgazdasági tárgyú anyaggyűjtésen és fogalmazványokon kívül nagy mennyiségű anyagot tartalmazott az illető angol nyelvű tanulmányaira, valamint az angol nyelv tanítására vonatkozóan, s ugyancsak elég terjedelmes feljegyzéseket a bridge-játékkal kapcsolatosan, melyet az illető magas szinten művelt. Utóbbi két tárgykör anyagát visszaadtuk a családtagoknak. Végül a személyiségek negyedik kategóriájaként azokat foglalnám össze, akiknek hagyatékából csak a levelezésre tartunk igényt, tehát sem a művek fogalmazványai, sem a szerző tevékenységével kapcsolatos egyéb anyag nem éri el gyűjtésünk színvonalát; a levelezés azonban — elsősorban a levelező partnerek személye folytán — megérdemli a megőrzést. A szűrés két fázisban történhetik. Egyes anyagokat (vétel esetén) át sem veszünk az eladótól. A második fázis az, amikor a rendezés során selejtezünk. Megjegyezném, hogy a régebbi gyakorlathoz hasonlóan fenntartjuk a ,,limbus"-ba helyezés módszerét olyan anyagokra vonatkozóan, amelyeknek megsemmisítése nem történhetnék meg aggályok nélkül, de amelyek a feldolgozást, nyilvántartást mégsem érdemlik meg. Töredékes anyaggyűjtések, jelentéktelennek látszó üdvözlőlapok, üres borítékok s hasonló anyagok kerülhetnek limbusba, vagyis rendezetlenül történő eltételre. Amennyiben valamely fondképző személlyel intenzíven foglalkozó kutató igényli: ez az anyag is természetesen rendelkezésére áll. Fentiek inkább irányelvek, mint szabályok. Minden hagyaték egyéni elbírálást igényel, más vonatkozásokban is, de elsősorban a selejtezés tekintetében. Szakismeretek, általános műveltség, gyakorlat, jó érzék e munka elengedhetetlen feltételei.

21 A fondban történő feldolgozás központi mozzanata az anyag rendezése. A fondok korábbi széttagolt feldolgozásánál ez a feladat alacsonyabb szinten jelentkezett: a formai jegyek szerint elrendezett darabokat mechanikusan illesztették be a meglevő sorozatok kereteibe. A fond egyéni kezelése azonban azt igényli, hogy az egységben őrzött anyag logikus, a kutató számára a legmegfelelőbb rendben kerüljön elhelyezésre és leírásra. Amennyiben az anyag jól rendezett állapotban kerül be a gyűjteménybe, a rend fenntartása és rögzítése a feladat. Ez azonban ritkán van így. Az esetek többségében az anyag részlegesen, a fondképző személy pillanatnyi céljainak megfelelően rendezve vagy teljesen rendezetlenül kerül be gyűjteményünkbe. A rendezetlenség — számos tényező következtében — nem egyszer olyan mérvű, hogy csak ebben gyakorlott szem képes az anyagban rejlő értékek felismerésére, felmérésére. Ilyenkor a kézirattáros feladata, hogy a fondképző tevékenysége irányainak, s az anyag természetének leginkább megfelelő szakrendet kidolgozza, és a dokumentumokat elrendezze. A hagyatékokkal való egyéni bánásmódra irányuló törekvés nem mond ellene annak a gyakorlatnak, hogy a rendezés fő elveiben — intézményenként, országonként — bizonyos állandóság érvényesül. Az a körülmény, hogy a hagyatékok feldolgozásánál az alapvonalak lehetőség szerint azonosak, kényelmesebbé, könynyebbé teszi kutató és kézirattáros munkáját egyaránt. Az egyéni megoldások21. Külföldi intézmények szintén igen óvatos magatartást tanúsítanak a selejtezés kérdésében. Az NDK irodalmi levéltáraiban azokat a darabokat selejtezik, amelyeknek a legcsekélyebb forrásértékük, fontosságuk sincsen. A Strahov-beli gyűjteményben kiselejtezik azokat a borító kokat, amelyek a levelekhez képest nem tartalmaznak új adatot, továbbá a hagyaték rendezése során visszaadják a volt tulajdonosnak a jelentéktelen tartalmú családi leveleket. Jellemző a kérdés nehézségeire, hogy más csehszlovákiai intézmények aggályosnak tartják a Strahovban követett gyakorlatot. (A martini Symposion anyagából.) 155