AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)

II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - V. Windisch Éva: Fondok az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában

Mindkét sorozat a levélíró, ill. szövegíró nevének betűrendjében, beszámozás nélkül került felállításra és katalogizálásra. (Az analektánál az író nevének hiányában eredeti cím vagy a feldolgozó által a tartalomnak megfelelően adott cím szerepelhetett.) Az anyagot palliumokban tárolták, mégpedig levelezés esetén az egyazon hagyatékban fennmaradt egyazon levélíró által egyazon személyhez intézett valamennyi levelet egy palliumban; az analekta-anyagot eleinte egyenként kezelték, később kisebb, néhány darabos csoportokat alkottak. A levelekről külön levelestári katalógus készült a levélírók betűrendjében. Egy katalóguscédula egy pallium tartalmát tárta fel, a levélíró és címzett neve mellett a palliumban levő valamennyi levél dátumát felsorolva. Az analekta is különálló betűrendes katalógusban került nyilvántartásra.

8 A hagyatékban talált kötetszerű anyag a nyelv és méret szerint megfelelő sorozatba került. Az egyenként vagy kis egységekben beérkező leveleket, írásokat, iratokat pedig szintén a két sorozat megfelelő helyére iktatták be. Az új módszer kétségtelenül előnyökkel járt. Fokozódott a nyilvántartás pontossága, az egyes darabok könnyen megtalálhatóvá váltak. A palliumokban és dobozokban való elhelyezés az anyag számára nagyobb fizikai biztonságot jelentett, mint a bekötés vagy tékázás. Eltulajdonítás, elkallódás megakadályozására a palliumban őrzött darabok és fólióik számát a palliumra jegyezték és minden darabot lepecsételtek. Az új rend teljesen kifejezte az „autográf" iránt érzett megbecsülést is. Ugyanakkor hamarosan kitűntek az új megoldás hátrányai, melyek közül a legfőbb az volt, hogy a hagyatékok az eddiginél jóval nagyobb mértékben szóródtak szét: az eddig egy kötetet alkotó levelezés a levélírók szerint került száz helyre a levelestárban. E hátrányt erősen csökkentette az ún. leltári napló, melyet 1880 óta vezettek rendszeresen. Az egyszerre beérkezett kézirategyütteseket a beérkezés alkalmával kapott növedéknaplószám sorrendjében feldolgozás után tételről tételre leírták, megadva az egyes dokumentumok fő adatait, jelzetét, ill. 1897—1900 óta a levelestárba vagy analektába történt elhelyezésüket. Ez a jegyzék a későbbi fondrepertórium elődje volt, s lehetővé tette a teljes hagyaték rekonstruálását. A rendszer másik korrekcióját az jelentette, hogy a levelezésekről a címzett neve alatt is készítettek utalócédulákat, amelyekből külön cédulakatalógust alkottak. Az új feldolgozási módszer még egy új mozzanatot hozott magával. Az egyes dokumentumok, ill. viszonylag kis dokumentumcsoportok külön egységként történő katalogizálása során problémává vált a hagyatékokhoz tartozó kisebb értékű anyag (töredékkéziratok, jelentéktelen levelek stb.) kezelése. Minthogy úgy látszott, hogy ezek nem érik meg a darabonkénti nyilvántartás rájuk fordítandó fáradságát, elkülönítve és megtalálhatóan (a növedéknaplószám rájegyzésével), de rendezetlenül félre8. TJgy látszik, kezdetben, kísérletképpen, a leveleket érkezési sorrendben helyezték el, csak a katalógus volt betűrendes. Az új szisztémát egyébként teljesen gyakorlati indoklással jelentik be a Magyar Könyvszemlében: „Az utóbbi évtizedek alatt átment a köztudatba, hogy irodalomtörténetünk művelői a Múzeum könyvtárának kéziratait nem mellőzhetik. Ennek következtében számosan használták gyűjteményünket, mely irodalomtörténetírásunkban elsőrendű forrássá emelkedett. Ez a helyzet kötelességet rótt a könyvtárra, hogy amennyiben módjában áll, használhatóvá tegye gyűjteményeit. Kéziratkötetek és önálló művek az ideiglenes cédulakatalógusban eléggé föl vannak tüntetve: de az Irodalmi Levelek csupán csomagolva, s nagyjában lévén indikálva, használatuk úgy a kutatónak, mint a kiszolgáló tisztviselőknek sok törődésével járt. A baj gyökere ott rejlett, hogy a kutatók nem a kézirat jelzetét, hanem a leveleket dátumuk szerint idézték s jegyezték föl. Addig, amíg a felállításban működő tisztviselők emlékezete terjedett, ez nem sok bajt okozott, de ha azon túl érő anyagról volt szó, gyakran megfejthetetlen feladatok elé állíttatnak. Ez okok alapján az Irodalmi Levelek csoportjának felállítása képezte a legsürgősebb feladatot, mely akként oldatott meg, hogy az anyag szoros sorrendben nyert elhelyezést, és ehhez járul szoros abc rendben az írók és címzettek névsora. A pontos index minden irányban kielégíti a kutatót s a fölállítás kronológiája biztosítja a megtalálást." (Évnegyedes jelentés a magyar Nemz. Múzeum könyvtárának állapotáról 1897. október 1-től december 31-éig. = Magyar Könyvszemle. 1898. 93. 1.) 146