AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1973. Budapest (1976)
II. Az OSZK gyűjteményeiből és történetéből - P. Eckhardt Mária: Liszt Ferenc és magyar kortársai az Országos Széchényi Könyvtár dedikált Liszt-zeneműveinek tükrében
földi utazásra indulok". Az akció kudarcba fulladt; néhányan — köztük ÁBRÁNYI is — Görgey seregéhez csatlakoztak. „A többi tagtársakat a határon letartóztatták, s kit halálra, kit börtönre ítéltek." Utóbbiak között volt SZERDAHELYI is. Ezt egy feljegyzés is megerősíti, melyet MAJOR Ervin hagyatékában találtunk: 84 „Szerdahelyi Eduárd zongorász, vas nélkül — a két évre elítélt olmützi várfoglyok között. Említi Hajdú Lajos Börtön-krónika c. beszámolójában (I.) Hazánk s a külföld, 1870. febr. 24., 126. 1." ÁBRÁNYI egy másik visszaemlékezésében 83 úgy tudja, hogy SzERDAHELYit elfogatása után 13 hónapig sanyargatták a pesti Újépületben, s mivel kézzel fogható bizonyíték nem volt küldetéséről, azt az ítéletet hozták ellene, hogy kényszerútlevéllel utazzék Amerikába. Mikor 1850 tavaszán kiszabadult, azzal búcsúzott volna ÁRBÁNYitól, hogy másnap indul Hamburgon át Amerikába. Hogy aztán ÁBRÁNYI adata felel-e meg a valóságnak, azzal a helyesbítéssel, hogy SZERDAHELYI nem azonnal utazott Amerikába, hanem hosszabb időt töltött Weimarban LiszTnél (mint tudjuk, a politikai üldözött jó barát muzsikusok itt mindig számíthattak védelemre és vendégszeretetre) vagy tényleg 2 évig raboskodott Olmützben, s 1851-ben szabadulva, kereste fel őt, ezt nem sikerült tisztáznunk. Az bizonyos, hogy SZERDAHELYI 1851 után valóban eltűnik; talán erre utal LISZT egyik levelének következő mondata is: „A zenekari szólamok a hálószobámban vannak, Szerdahelyi néma zongoráján . . ." 86 ÁBRÁNYI még egyszer tud SZERDAHELYI fölbukkanásáról, s ekkor is LiszTtel kapcsolatosan: „Huszonnyolcz évvel későbben, 1877-ben, még egyszer találkoztam aztán Zerdahelyivel, itt Budapesten Liszt Ferencznél (haltéri lakásán) . .. Annyi sok év után akkor családi ügyeinek rendezése végett tért egy időre vissza hazájába, hogy aztán ismét elvitorlázzék, valószínűleg örökre, mert azóta mit sem hallottam felőle." 87 10. A Via cruris ENGESZERnek ajánlott kéziratával kapcsolatban idéztünk egy LiszT-levelet, melyben a komponista néhány egyházi művét ajánlotta fel kiadásra. Ezek között szerepelt a Septem sacramenta (A hét szentség) c. responzóriumsorozat is, melynek 3. darabja, az Eucharistia THERN Károly hagyatékában, egy neki dedikált sokszorosítvány alakjában került a Széchényi Könyvtár Zeneműtárába. 88 Ez az ötszólamú vegyeskar, melyet orgona- vagy harmóniumkísérettel lehet megszólaltatni, 1879-ben a római P. MANGANELLHIÓI került autografálásra. (Bár ezt nem tartják „kiadásnak", meg kell jegyeznünk, hogy a kotta külső képe szabályszerű kiadványra vall; még lemezszám is van: P. 512. M. A címlap a kiadó 84. Kéziratos cédulakatalógus az MTA Zenetudományi Intézet Könyvtárában. 85. ÁBRÁNYI Kornél, id.: Életemből és emlékeimből. Bp. 1897, Franklin. Egy expedíció története c. fejezet. 86. «Les parties d'orchestre sönt dans ma chambre ä coucher, sur le piano muet de Szerdahely...» Br. IV. Nr. 216. A „néma zongora" egyébként lehetett a gyakorlás céljait szolgáló, hang nélküli hangszer is. 87. ÁBRÁNYI: Életemből és emlékeimből, 44. 1. 88. R. 530/3. RAABE megjegyzése a kiadványról: „3 u. 7. wurden 1879 bei Manganelli autographiert, aber nicht herausgegeben. Ein Exemplar von 7 im L.-M. [LisztMuseum, Weimar] von L. bezeichnet: ,Nicht veröffentlicht bis jetzt, Dezember 84.' Pustet lehnte den Verlag des Werkes ab." 116