AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

I. Az OSZK 1972-ben - Papp István: A Könyvtártudományi és Módszertani Központ tevékenysége 1972-ben

jövő feladatai szerepeltek; a konferencia ajánlásait megküldtük mind az érdekelt könyvtáraknak, mind pedig fenntartóiknak. A nemkönyv típusú dokumentumok problémakörére továbbra is nagy figyel­met fordítottunk. Közreadtuk a helyzet felmérése és a fejlesztés ösztönzése céljá­val a közművelődési könyvtárak zenei részlegeinek cím- és adattárát. Sajnos, a mintadiszkográfia még nem készült el, mivel újabb átdolgozást igényelt a kéz­irat. Ellenben megkezdődött a másfél éves továbbképző tanfolyamunk a zenei részlegekben dolgozó könyvtárosok számára. A tananyag jelentős része a zenei műveltségük fejlesztését szolgálja. 39 hallgatóval indultunk, akiknek száma az első félév végén 28 főre csökkent, elsősorban a magas vizsgakövetelmények miatt. A képzőművészeti reprodukciók (diaképek) gyűjteményének megszervezését ugyancsak kísérleti jelleggel négy helyen (Salgótarján, Miskolc, Nagykanizsa és Mohács) kezdeményeztük. A rendelkezésre bocsátott összegből beszerezték a szükséges technikai apparátust, s megkezdték a dokumentumok gyűjtését. A könyvtári munkaszervezés körébe vágó feladatok közül elkészült egy egyetemi és egy megyei könyvtár munkaerőmérlege. E tanulmányok fontos segédleteknek bizonyultak a könyvtárosképzés távlati koncepciójához. Haszno­sítottuk továbbá őket a közművelődési könyvtárak rendszerszervezési vizsgála­tánál is. Ennek során hat könyvtárban készült részletes munkarendleírás és műveleti kataszter. A következő lépés (a békéscsabai Megyei Könyvtárban) a normázható műveletek kiválogatása és normázásuk előkészítése volt. Igen rész­letes munkaelemzést végeztettünk hat műszaki szakkönyvtárban is. Az általáno­sítható összefüggésekről jelentés készült. A munkaszervezés területén végzett vizsgálódásaink első szakaszának lezárásaképpen, belső használatra tanulmány­ban összegeztük a műszaki és a közművelődési könyvtárak tervezésére és szerve­zésére vonatkozó megállapításainkat. Nyomdába adtuk a hazai könyvtár építési tapasztalatokat feldolgozó kiad­ványunk kéziratát. Az erények és hibák számbavételével kívántuk a tervezők és építők munkáját segíteni. Örvendetesen sok esetben álltunk a fenntartók, a könyvtárosok rendelkezésére építési tanácsadással. Tervezési programot dolgoz­tunk ki a szegedi közös könyvtári és levéltári épület, továbbá a székesfehérvári Megyei Könyvtár új épülete számára. E nagy munkákon túlmenően a helyszínen vagy tervek alapján konzultáltunk kisebb-nagyobb könyvtárak tervezési vagy építési kérdéseiben. Részt vettünk a Székesfehérvárott rendezett országos könyv­tárépítési konferencia előkészítésében és referátumot tartottunk a konferencián. Könyvtárosképzés Bekapcsolódtunk a könyvtárosképzés rendszerét felülvizsgáló bizottság munká­jába. Elkészítettük javaslatunkat a nem könyvtárosi munkakörben dolgozó könyvtári alkalmazottak képzésére; e javaslatot több fórumon vitára bocsátottuk. Közreműködtünk az Országos Tanterv Bizottság munkájában, s kidolgoztuk a főiskolai könyvtárosképzés kerettanterveire javaslatunkat. Ez év januárjában 220 hallgatóval folytattuk a könyvtárosképző szaktanfo­lyam esti és levelező tagozatát. Eredményes képesítő vizsgát tett 83 fő. Szeptem­berben újabb 140 hallgatót vettünk fel az első évfolyamra. Az év végén hallgató­létszámunk 4 esti és 3 levelező csoportban összesen 281 fő. E hatalmas létszám 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom