AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Jeszenszky Géza: A Times és Magyarország az 1904—1906-os politikai válság idején

megoldását. A hangsúly azonban nem a mérsékelt függetlenségi program elfogadásán volt, hanem a megegyezési alap megtalálásán. Ha az uralkodó elfogadta volna a győztes ellenzék kívánságait, úgy STEEDnek is jók lettek volna azok, de amint kiderült a király hajthatatlansága, STEED sem tartott ki mellettük. KossuTHban amúgyis hamarosan csalatkoznia kellett. A könnyen befolyásolható politikus számos párthívének nem tetszhettek vezérüknek a perszonálunióról a Timesb&n megjelent szavai, ezért az ő nyomásukra KOSSUTH levélben tiltakozott STEEDnél szavai félreértése miatt. A tudósító másnap közzé tette KOSSUTH levelét, „nem minden sajnálat nélkül, minthogy nemigen fogja elősegíteni a válságnak egy olyan mérsékelt megoldását, amely egyformán kívánatos Ausztria—Magyarország mint nagyhatalom számára, valamint Magyarország és Ausztria számára külön-külön".

43 KOSSUTH kifejtette, hogy „perszonálunió alatt teljes különállást ért, amikor csak az uralkodó közös és fennáll a kölcsönös védelem kötelezettsége, egy offenzív-defenzív katonai szövetséghez hasonlóan". A gazdasági különállást úgy képzelte el, hogy vámszerződésben szabad forgalmat biztosítanak a magyar mezőgazdaság terményeinek Ausztria felé, az osztrák iparcikkeknek egy része pedig szabadon, másik része védővámmal terhelve jöhetne be az országba. STEED ehhez hozzáfűzte, hogy ilyen egyoldalúan előnyös megegyezésbe nemigen menne bele a másik fél. Idézte egy vezető cseh politikus szavait: ,,Mi csehek sosem járulhatunk hozzá egy Ausztria és Magyarország közötti vámsorompóhoz, mert amint Magyarország vámmal terheli iparcikkeinket, a csehországi ipar, mint egy érett gyümölcs, Németország ölébe hullik." Ez az érv érthető módon hatott a tudósítóra, mert beleillett saját felfogásába, ráadásul kiegészítette egy közelebbről meg nem nevezett ausztriai német megjegyzését, mely szerint őket aggasztják a magyarországi események a legkevésbé, mert gazdasági és politikai jövőjük biztosítva van — értve alatta Németországot. STEED mégis bízott benne, hogy a magyarországi függetlenségi vezetőkkel is meg lehet értetni a merev álláspont lehetséges következményeit és azok aggodalmait, „akik remélik, hogy Ausztria—Magyarország még sokáig az európai béke és egyensúly alkotórésze maradhat". Látható tehát, hogy STEED kereste azt az erőt, amely képes a Monarchiát megóvni a német hegemóniától, s csak idő kérdése volt, hogy ezt az erőt a nemzetiségekben találja meg. Egyelőre azonban még azon sajnálkozott, hogy a magyar Szabadelvű Párt tagjai nem érnek fel vezérükkel, aki túlbecsülte egy negyven éve hatalmon levő politikai szervezet morális kvalitásait. ,,Egy párt, amely válogatás nélkül éljent kiáltott minden miniszterelnökre . . . az törött nádszál, ha egy államférfi rá akar támaszkodni, akár kormányon van, akár ellenzékben."

44 Két nappal később a Times vezércikke is a válság nemzetközi következményeire hívta fel a figyelmet.

45 Az uralkodónak a Budapestre való elutazást és az ellenzéki vezérek helyszíni meghallgatását tanácsolta, de aggodalommal kommentálta a gazdasági önállóság gondolatát: Közép-Európa viszonyai közepette a gazdasági elkülönülés igen súlyos következményekkel járna (hivatkozott a cseh nézetekre), csak az ausztriai nagynémetek örülnének neki, aminek már jelét is adják. „Lehetséges, hogy Budapesten ezeknek a megfontolásoknak a megértésé43. TT, 1905. febr. 7. 3. 1. 44. Uo. 45. TT, 1905. febr. 9. 7. 1. 382