AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1972. Budapest (1975)

III. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Fried István: Egy elfelejtett magyar szlavista

bár az egyenlő névről az egyenlő származatra nagy az átugrás, mégis annyit megengednek, hogy a szláv nyelv indus ázsiai származatú, valamint az öszveragasztásban a görög, deák, német nyelvvel is megegyez." A szlovén (szláv) = venedi elmélet ellen később is hadakozik, itt még csak a logikusabb érvelésre figyelmeztet. A továbbiakban azt a véleményt kérdőjelezi meg, hogy a szláv nyelv érintetlen, s azt, hogy ,,utat nyitott egyszersmind (...) a civilisatiora". KÁLLAY a jelen problémái elől sem tér ki. A magyarság épp 1836-ban döbben rá a VÖRÖSMARTY által megjelölt válaszútra: melyikre viszi sorsa, a jobb kort eredményező rendületlen hazaszeretet útjára avagy a nemzethaláléra? Akik a jobb korért küzdöttek, azok közül sokan vallottak eltérő nézeteket. Akadtak, akik hevesen és türelmetlenül terjesztették volna a magyar nyelvet, Magyarország szláv, román vagy német lakosait magyarrá téve. Széchenyi már ekkor egy tartalmasabb magyarságot látott végcélnak, a nyelvet nem azonosítva az érzéssel. KÁLLAY hisz a jobb korban, s mérsékeltebb magatartása nem taktika, a felvilágosodástól örökölt szemlélete a fanatizmus mindenféle megnyilvánulását elítéli. ,,Fő gondunk legyen pedig — írja e könyvében — (...) más nyelvű hazafi társainknak velünk való öszveolvasztását egy testben bizodalom, szeretet és nyelv útján mind inkább eszközleni, amire a magyar história elég példát nyújt, s amit nemzetiségünk jogai az egésznek boldogsága tekintetéből is parancsolnak." Hangsúlyoznunk kell, hogy KÁLLAY az egész boldogsága szemszögéből vizsgálódik, s — egy már korábbi cikkéből is idéztük — a fokonkénti haladás híve.

17 „Finn—magyar nyelv" című könyve 1844-ben jelent meg Pesten, de már 1842-ben elkészült.

18 Nemcsak azért fontos ez a mű, mert a finnugor nyelvrokonság „litteratúrai vázlat"-át adja KoMBNSKY-től SAJNOVics-on át DoBROVSKY-ig (GYARMATHi-ról szólva ismét DOBROVSKY dicséretét ismerteti), hanem szilárd állásfoglalása miatt is. Etnográfiai és történeti adatokkal támasztja alá a finn vagy a ,,csúd" nép és a magyarság nyelvrokonságát, DOBROVSKY érvelését perdöntőnek tartja, emellett F. MÜLLER

19 könyvére támaszkodik. Közben SAFÁRiK-kal kerül vitába, a szlovák tudós egy régi szláv ragot (y, sy) az „issimtis"-bői származtat, ezt KÁLLAY hipotézisnek minősíti. Józansága érvényesül egy kényesnek minősíthető kérdés megválaszolásakor: a „tót" magyarázata ügyében polemizál.

20 KÁLLAY szerint a tót szó nem a slavus fordítása, ahogy a slavus-nnk semmi köze sincs a sclavus-hoz. ,,Derék sláv philologusok mint Dobrowski (!), Kollár, Schaffarik, Arndt, Bulgarin jól kimutaták, hogy a sláv szó gyökérértelme a szólási tehetség, a slávok oly emberek, kik egy nyelven beszélnek . . ." S ha elutasítja azt a feltételezést, hogy a sclavusból származik a slavus, a sláva>-slavus közvetlen származtatást is helyteleníti: ,,a hír, név, dicsőség jelentése ezen eredeti értelemnek csak másod fokozata." Azt sem fogadja el, amit STJROWIECKI és utána SABÁRIK állít, hogy tudniillik a szlávok 17. L. a 3. számú jegyzetet. 18. Igazítások és hereiem. = Világ. 2. 1842. 90. szám. 19. Der ugrische Volksstamm. Berlin 1837. I —II. 20. JERNEY János: A szlávok tót nevéről. = Tudománytár. 10. 1843. 14. 259 — 269. — KÁLLAY Ferenc: Új vélemény a slávok tót nevéről. TJo. 339 — 357. — KÁLLAY Ferenc: Még is a slávok tót nevéről. Üo. 11. 1844. 15. 37 — 56. BAJZA József lektori jelentésében (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára — a továbbiakban: MTÄK Ki. — Ral 34/1843.) KÁLLAY cikkét kiadásra javasolja, de fél egy, a kérdést el mérgesítő vitától. 295