AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

II. Nemzetközi könyvtári élet - Gombocz István: Az IFLA Nemzetközi Kiadványcsere Bizottságának 40 éves működése

az idetartozó kiadványokat, anélkül, hogy bármilyen jelet alkalmaztak volnaAmi pedig az ismétlődő találkozókat illeti: a válaszok többsége pozitív volt. A szófiai ülésre készülve dolgozta ki J. D

ARGENT az IFLA Hosszútávú Tervébe (Long Term Program) beillesztendő javaslatait is: a) nemzeti síkon a központok szerezzenek tájékoztatást országuk egész cseréjéről, bocsássák ki a hivatalos kiadványok jegyzékeit, állítsák össze és terjesszék a nemzeti csereanyag jegyzékeit, tartsák nyilván országuk fontos hatóságainak, könyvtárainak, intézményeinek, tudományos társaságainak címeit és ezek kiadványait; b) nemzetközi síkon elő kellene készíteni a nemzetközi kiadványcsere történetének megírását, tanulmányozni kellene a különféle csereközpontokat és a koordinálás egyes módszereit, elemezni kellene, hogy milyen szerepe van a cserének az ország külföldi megismertetésében és a saját ország kulturális, tudományos fejlesztésében. Mindebből azonban a Long Term Program szerkesztősége csak egy-két pontot vett fel, főleg a csere szerepének értékeléséről. Ugyancsak 1963 tavaszán történt, hogy a hivatalos kiadványcsere szakértői Saarbrückenben külön értekezletre jöttek össze. Magán a szófiai IFLA-konferencián a Bizottság már ennek az irányzatnak megfelelően két ülést tartott, az egyiken a hivatalos, a másikon a tudományos kiadványok cseréjét tárgyalták. Az első ülés határozatai szerint részletesebben meg kell vizsgálni, hogy az új konvenciók alkalmazása mennyiben függ össze az egyidejűleg kötendő kétoldalú államközi egyezményekkel. Itt hangsúlyozták a csereközpontok feladatkörének további tanulmányozását is, sőt az is felmerült, hogy maguk a csereközj>ontok az IFLA-n belül ne képezzenek-e önálló szekciót ? A tudományos kiadványokkal foglalkozó második ülésen kimondották, hogy a) a cserében felhasznált kiadványokat lehetőleg mindig el kell látni világnyelven írt összefoglalókkal, b) az UNESCO könyvtári közlönye adjon több helyet a csereajánlatok számára. Kifejezetten csehszlovák kívánságra a határozatok közé felvették azt is, hogy a) az UNESCO támogassa a csereközpontokat, b) a kormányok adjanak több pénzügyi segítséget a tudományos és műszaki kiadványok cseréjéhez, c) a csereközpontok dolgozzák ki a nemzetközi kiadványcsere legjobb gyakorlati munkamódszereit. Az 1964. évi római ülés rövid volt, az elnök nem is volt jelen. Uj, a korábbiaknál realisztikusabb és gyakorlatibb javaslat hangzott el S. HONORÉ részéről, arra nézve, hogy a csereküldeményekhez egységes, szabványosított kísérőívet vezessenek be. A. POPESCU-BRADICENI asszony (Románia) azt kérte, hogy a Bizottság tűzze napirendre az egyes országokon belüli koordinációs módszerek tanulmányozását. M. RAZUMOVSKY asszony (Ausztria) panaszolta, hogy az UNESCO cserekézikönyve igen gyorsan elavul. Ennek megfelelően az egyetlen római határozat arra kérte az UNESCOt, hogy a Kézikönyv második részét újra adja ki, mégpedig cserélhető, befűzhető lapokon. A római ülést még az is nevezetessé tette, hogy a saarbrückeni kezdeményezés folytatásaként itt alakult meg a Hivatalos Kiadványok Cseréjének Albizottsága (Sous-Commission des échanges de publications officielles — Sub-Committee on the Exchange of Official Publications), amivel a Bizottság kettévált. Az Albizottság elnökévé M. ZEHRER nyugat-berlini könyvtárigazgatót, titkárává pedig R. EjLERSEíst, a dániai csereközpont vezetőjét választották. S. HONORÉ javaslatára az Albizottság azzal a kéréssel fordult az UNESCOhoz, hogy adjon támogatást olyan kiadványhoz, amely tájékoztatást adna a különböző csereközpontokban rendelkezésre álló hivatalos és nemhivatalos kiadványokról. 7 97