AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1971-1972. Budapest (1973)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Borsa Gedeon: Joannes Manlius könyvkötői tevékenysége

nyomtatványok címlapja, előszava vagy kolofonja nem szokott szólni a könyvkötésről — a korabeli iratok és feljegyzések mellett — csak magukat a kötéseket lehet „vallatóra fogni". Ehhez azonban az a szükséges, hogy a könyvek milliói közül kiválasszuk a vizsgálandó könyvkötőműhely termékeit. Ez a legnehezebb feladat. Különösen hasznos tehát, ha ebben az embert a szerencse is segíti. így történt velem, amikor 1972 szeptemberében a németújvári ferencesek könyvtárában régi magyarországi nyomtatványok után kutattam. E gyűjtemény anyagát néhány évvel korábban P. Theodor TABERNIGG rendkívüli gonddal és hozzáértéssel rendezte, majd katalogizálta. A feltárás nem szorítkozott magukra a nyomtatványokra, hanem kiterjedt a korábbi tulajdonosokra vonatkozó bejegyzésektől a kötéstáblákból „kikandikáló" töredékekig minden lényeges adatra is. Ehhez tudni kell, hogy a régi könyvkötők a táblák merevítésére vagy fából, vagy papírlemezekből álló lapokat alkalmaztak. Az ilyen kartonlemezek egy részét, hogy a költséget csökkentsék, kiselejtezett papírok összeragasztásával állították elő. Ehhez felhasználtak minden kezük ügyébe akadó papírhulladékot az eldobott levéltől a hasznavehetetlen könyvcsonkig. Nyomdák esetében természetes anyagforrást jelentett ehhez a működésük során keletkező selejtpapír. A korábbi századokban, a kézzel merített papír idején, annak ára a mainál jóval magasabb volt, ezért azzal igen takarékosan bántak az írásnál és a nyomtatásnál egyaránt. Ennek ellenére bizonyos mennyiségű makulatúra mégis elkerülhetelenül keletkezett a nyomtatás művelete során. Gondoljunk csak a próbanyomatokra, a korrektúrákra, a hibás nyomatokra stb. Ezeket akkoriban — éppen a papír drágasága miatt — általában nem dobták el, illetve nem égették el, hanem sokszor az említett módon kötéstáblák készítéséhez másodlagosan, újra felhasználták. Németújvárott az említett rendkívül gondos feltárásnak volt köszönhető, hogy viszonylag könnyen kikereshettem azokat a köteteket, amelyek sérült kötéstábláiban magyar nyelvű nyomtatványok voltak felfedezhetők. Ezek közül két igen hasonló kötés ragadta meg figyelmemet. Mindkettőben MANLITJS jellegzetes betűtípusaival készült nyomtatványokból összeragasztott kötéstáblák voltak. Gondosabb vizsgálat alapján megállapítható volt, hogy a kötések bőrtábláiba nyomott és az azt díszítő minták azonosak, tehát ugyanabból a könyvkötőműhelyből származtak. MANLIUS nyomtatványaiból álló makulatúra nedig a kötéstáblákba következetesen nyilván csak az ő saját műhelyében került, így sikerült tehát két biztosan MANLIUS műhelyéből származó kötést meghatároznom. Az ezeken előforduló díszítések azután továbbiakhoz vezettek. Az együttesen használt minták köre a németújvári könyvtár köteteinek újabb és újabb átnézésével egyre bővült. Végül is tizennégy kötetet és az azokon található húsz díszítőelemet sikerült regisztrálni. Bécsben az Österreichische Nationalbibliothekban levő Manlius-féle nyomtatványokat is átnéztem, de ezek egyike sem volt MANLITJS műhelyére jellemző kötésben. Budapesten már valamivel több szerencsével jártam, mert mind az Egyetemi Könyvtárban, mind az Akadémiai Könyvtárban akadt ilyen kötés. A már fentebb említett soproni naptár nyomán végignéztem az ottani gyűjteményeket is. Es nem hiába: az evangélikus egyház könyvtárában egy, a városi levéltár kalendáriumgyűjteményében pedig további hét Manlius-kötésre bukkantam. Ez utóbbiak között négy olyan is akadt, amelyen MANLIUS a nevét is feltüntette. Ez a szignálás azután megnyugtató módon és véglegesen bizonyí302