AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Uroševic Danilo: A könyvek, újságok, folyóiratok és olvasókörök fejlődése a magyarországi bunyevácoknál a XIX. század második felében

Az olvasókörök közötti együttműködés is kialakult. Ebben elöl járt a bajmoki olvasókör, amely még 1869-ben alakult meg,

27 s így a legtöbb tapasztalattal rendelkezett. Alapszabályaik értelmében az olvasókörök évente tartottak közgyűlést, amelyen a vezetőséget is megválasztották. Igaz, alapszabályaikból és elnevezéseikből nem derül ki, hogy ezek teljesen nemzeti jellegű olvasókörök voltak, kerülő úton azonban ez is ki lett mondva, mint pl. a katymári, dusnoki és vaskúti kör esetében: tagjuk lehetett minden becsületes állampolgár, tekintet nélkül nemzetiségére, vallására és nyelvére. Más szóval, ezekben az olvasókörökben a tagok anyanyelvét is használhatták és az anyanyelvükön írt könyveket is olvashattak. Az olvasókörök már megindulásukkor nagy figyelmet szenteltek ismeretterjesztő előadásoknak. Kebelükben különböző műkedvelő csoportok is alakultak, énekkarok és színjátszó csoportok. Alapszabályaik értelmében a könyv terjesztését és az olvasási kedv ápolását is szíven kellett viselniük, ezért számos lapot járattak, könyveket vásároltak. Bár az anyanyelven írt könyvek beszerzése nehézségekbe ütközött, az olvasókörök ilyenekhez is hozzájutottak. Könyvtáraikat rendszerint csak a tagság használhatta, de egyesek — mint pl. a katymári — engedélyezték másoknak is könyvek kölcsönzését. Tevékenységük nem is maradt eredménytelen. A falvakban ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az önművelés, az olvasás és a továbbképzés iránt. Az olvasókörök nemzeti jellegüknél fogva ekkortájt az egyedüli olyan „hivatalos", legális intézményeket képezték, amelyek a bunyevácok kulturális kérdéseivel foglalkoztak.

28 Iskolák és 1876 után újságok hiányában a bunyevácok már csak olvasóköreiken keresztül kísérelhették meg annak a programnak a megvalósítását, amelyet a bunyevác és sokác újság 1872-ben tűzött ki. Ivan Antuno vie ebben is oroszlánrészt vállalt. A nemzeti jogoknak és a bunyevác művelődésnek ez a fáradhatatlan harcosa 1872 után több valláserkölcsi és hazafias tartalmú művet is írt és adott ki, bunyevác nyelvűeket is. Ezekben, de a latin és a magyar nyelven írt műveiben is Antunovic tanítóként és hazafiként arra oktatta bunyevácait, hogyan szerezhetik meg legkönnyebben a műveltséget, s térhetnek rá a nemzeti egyenjogúság és a jólét útjára. Művei tele vannak a művelt és haladó nemzetek példájára való hivatkozással, s arra való utalással, hogy mi lesz sorsuk az olyan népeknek, amelyek nem voltak hajlandók a fejlődés útjára rátérni. Ő írta meg először a bunyevácok történetét is. Ez a mű, a Tanulmány a Duna- és Tiszamenti bunyevácokról és sokácokról (Rasprava o podunavskim i podtisanskih Bunjevacah is Sokcih) ma is a bunyevácokról írt munkák legjobbjainak egyike. A Vila nemcsak folyóirat volt, hanem központ is, amely maga köré tömörítette a bunyevácokat és a bunyevác olvasóköröket. Megszűnése után egyre érezhetőbbé vált egy központi bunyevác intézménynek a szükségessége. Először Baján próbáltak egy ilyen jellegű olvasókört létrehozni, de sikertelenül, mert a helyi hatóságok szigorú rendszabályokat foganatosítottak mindazokkal szemben, akik ilyesmivel próbálkoztak. Emiatt a volt Vila köré tömörült bunyevác értelmiségnek harcosabbik része fokozatosan áttelepült Szabadkára, ahol a 70-es évek végén a bunyevácoknak már nemcsak saját értelmiségük volt, hanem a helyi hatóságokban is egyre nagyobb szerepet kezdtek játszani. Jórészt ennek köszönhető, hogy 1878-ban a szabadkai népkörből a bunyevácok kiválhattak és külön népi kaszinót alakíthattak. Ez már kezdettől fogva központi szerepet ját:378