AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

IV. Könyvtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok - Uroševic Danilo: A könyvek, újságok, folyóiratok és olvasókörök fejlődése a magyarországi bunyevácoknál a XIX. század második felében

szőtt minden nagyobbszabású bunyevác akcióban. Ezt belátta Antunovic is, aki Djeno Djulichoz írt levelében meg is jegyezte, hogy „mély meggyőződésem szerint ettől a kaszinótól függ nemcsak a szabadkai, hanem a többi magyarországi bunyevácok fejlődése is. Ha ez a népi kaszinó jól veti meg a maga ágyát, ezáltai nemcsak azt érjük el, hogy a bunyevácok szellemi művelődése jó talajba lesz elvetve, hanem azt is, hogy háromszoros termést hoz majd a maga bunyevác színterén."

29 Antunovic a szabadkai olvasókört is a népi műveltség székhelyének tartotta, olyan intézménynek, ahová az ember azért kell hogy járjon, hogy nemzeti szellemet szívjon magába. Éppen ezért azt tanácsolta, hogy a bunyevácok vigyázzanak rájuk, mint a szemük fényére, semmi esetre se engedjék meg, hogy valami mássá váljanak. „Nektek lehet politikai véleményetek, de semmiképpen sem engedhető meg, hogy ilyen véleményük legyen az olvasóköröknek. Ezekben csak a művelődésről szabad beszélni, mert az eddigi tapasztalat szerint a kormány mást nem tűrne el."

30 A szabadkai bunyevác kaszinó és annak különböző szekciói elsősorban a színjátszó társulat és a dalárda rendszeresen látogatták a bunyevác falvakat, ahol műsort mutattak be, művelték és bátorították a népet. * A bunyevác olvasókörök és újságok egyaránt fölvetették az anyanyelv kérdését, s azt a követelést, hogy valósítsák meg ama 1868-ban törvényben kimondott jogot, miszerint „az elemi iskolában az oktatás eszköze az anyanyelv". A bunyevácok az anyanyelvért vívott harcot a művelődésügyhöz kapcsolták, ezzel fedezték magukat, ennek az érveivel hangoztatták, védelmezték és követelték azt, hogy iskoláikba vezessék be az anyanyelvi oktatást. Igényüket a Danimnak egy cikkében fogalmazták meg a legvilágosabban (Milyen a mi népoktatásunk, „Kakva nam je narodna prosveta" címmel): „... Az az ember szerencsésebb, aki tanultabb, az a nép a legerősebb, mely leghaladóbb közoktatással rendelkezik. Az az állam a legerősebb és leggazdagabb, amely a legműveltebb ... A mi közoktatásunk pedig még alacsony színvonalon van ... A mi művelődésünk terén ennek a helyzetnek az okát belső rendszerünkben kell keresni ... Jelenlegi iskoláink többségéből ritkán kerülhet ki gyermek olyan műveltséggel, amely a mi népünk műveltségét felemelhetné ... Iskoláinkban szinte többségében magyar nyelven folyik az oktatás, gyakran a tanító sem tud a magyaron kívül más nyelvet. Az iskolábajárás során a gyermek nem ismer meg más ábécét és más könyvet, csak a magyart ..." "Könnyű kitalálni, miért van mindez így. A népiskola, amelyben a gyermekeknek az alapvető tudást kellene megszerezniük, szinte sehogyan nem felel meg a népiskola igazi feladatának: felnövő gyermekeink eltompulnak, bennük a szellemi erők fejletlenek maradnak, s ez aláásta és lehetetlenné tette oktatásügyünk bármiféle fejlődését."

31 Az oktatásügy, az iskolák, az anyanyelvért folytatott harc, a nemzeti szellem ébresztése, az olvasókörök, a sajtó — mindez kapcsolatban állott egymással, s ezért a bunyevác hazafiak sem választották el ezeket a kérdéseket a maguk tevékenysége során, hanem egységben igyekeztek azokat megvalósítani. Folytatva Antunovic munkásságát, neveltje és legjobb tanítványa Mijo Mandic a 379