AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1968-1969. Budapest (1971)

III. Az OSZK munkáiból - V. Windisch Éva: Szabadpolcos történettudományi kézikönyvtár szerkesztésének néhány kérdésér?l

óhatatlanul szükséges csökkentése össze nem tartozó művek egy csoportba osztását is eredményezte volna. Nem nyújthatott kiindulópontot a Századokban félévenként megjelenő kurrens történeti szakbibliográfia sem. Ez, tekintettel az anyag viszonylag kisebb volumenére, bizonyos általános tartalmú szakcsoportok kiemelése mellett csak korszakos tagolást alkalmaz, korszakonként elválasztva a forrásokat és a feldolgozásokat, tárgyi szempontok szerint azonban nem tagol. A külföldi történeti szakbibliográfiák rendszerének vizsgálata ismét csak arról győzhetett meg, hogy bibliográfiai szakrend átvétele több problémát okozna, mint amennyi megoldást nyújt. Ez volt a helyzet a leginkább szóba jöhető német kurrens történeti szakbibliográfia rendszerével is. (Jahresberichte für deutsche Geschichte. 1965. Leipzig 1968.) Ez a bibliográfia 7600 tételét (tehát a kézikönyvtári anyagnak mintegy felét kitevő címanyagát) 250 tartalomjegyzékben is feltüntetett szakba csoportosítja, de a logikai rendet e szakok — lapszéli címekkel történő — megháromszorozásával éri el. Egyes kiemelt fejezetek után a német történelem anyaga korszakonként a következő csoportokra bomlik: I. Több szakterületet felölelő anyag, II. Társadalmi és gazdasági viszonyok, tömegmozgalmak, III. Politikai történet, IV. Jog- és kultúrtörténet, V. Egyháztörténet (IV. és V. korszakonként bizonyos módosításokkal). A német bibliográfia a források és feldolgozások közt nem tesz különbséget. A szakok nagy száma, a többirányú információt nyújtó anyag ki nem emelése egyfelől; a kézikönyvtári jellegből folyóan egyértelműen a jelzett szakterületek egyikébe sem tartozó anyag nagy mennyisége másfelől e szakrend felhasználását sem tették lehetővé. A végül is kialakított szakrend a könyvanyag jellegéből folyó követelményeket, a történeti szakszerűség szempontjait, s a tudományos kézikönyvtári célkitűzéseket igyekezett összeegyeztetni. Emellett arra törekedtünk, hogy a többszörösen besorolható műveknek lehetőleg egyértelmű helyet biztosítsunk. A szakrend 498 címéből 407 fed könyvanyagot; ebből 271 a par excellence magyar történeti szakcsoport, 28 csoport jut az általános műveknek, 108 az egyetemes történetnek.

10 Az általános művek csoportjában magyar és egyetemes segédkönyv-, segédtudományi, módszertani és historiográfiai anyag együtt — de szakon belül elválasztva — kapott helyet. A magyar történet szak ismét három részre bomlik. Altalános részében a többirányú információt nyújtó, szakterületekre nem tagolható anyagot helyeztük el: a magyar történet szintéziseit, a családtörténeti anyagot, a személyiségtörténeti segédanyagot és feldolgozásokat (életrajzi lexikonok, életrajzgyűjtemények, országos érdekű név- és címtárak, egyes személyek életrajzai — utóbbiból kivéve az uralkodókat, akiknek életrajzai közelebb állnak az összefoglaló történeti művekhez, mint az életrajzokhoz; a nemzetiségi politikusokat, akik nemzetiségük története mellett kaptak helyet, és a középkori és újkori források íróit, akiknek életrajzai a forrástanulmányok közé kívántkoztak), és a helytörténet segédleteit és feldolgozásait.

11 A csoportot az ábrázolásgyűjtemények egészítik még ki. Az egyes szakokon belül, ahol indokoltnak látszott, tárgy szerinti betűrendet (családnév, személynév, helynév) alkalmaztunk. A magyar történelem szak második alfejezete a források csoportja, az anyaggyűjtés mélységének megfelelően részletes bontásban (korban összefoglaló forrásgyűjtemények szakcsoportjai, majd a korszakhoz köthető kiadványok; korsza19* 291