AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

III. Az OSZK munkáiból - Kecskeméti István: A magyar nemzeti hangfelvételi gyűjtemény ügye

A magyar nemzeti hangfelvételi gyűjtemény ügye KECSKÉM ÉTI ISTVÁN Magyarországon már régóta van múzeuma a gondolkodás írásos, képzőművészeti és különféle tárgyi dokumentumainak, de máig sincs olyan egységes nemzeti gyűjteményünk, amely művelődéstörténetünk hangzó emlékeit vállalkozott volna a teljesség igényével feltárni, összegyűjteni, őrizni és nyilvántartani. Alapjában ez a négyrétű feladat vár a mielőbb létrehozandó nemzeti hangfelvételi gy ű j temény ünkre. Mi indokolja a gyűjtemény létrehozását és mi ennek sürgősségét ? Idestova egy évszázada, hogy Edison a hangrögzítés és hangreprodukálás első célravezető eszközét, a fonográfot feltalálta. Azóta nagy mennyiségű hangdokumentum készült, különféle hanghordozókra és különböző tartalommal. A kultúra több ezer éves történetéből a legutóbbi évszázad nyújtott először lehetőséget arra, hogy a világ hangzó jelenségei rendeltetésszerű alakjukban, elsődleges kifejezésformájukban konzerválódhassanak. Csak a múlt század vége óta kezdték rendszeresen megörökíteni a paraszt-énekes ajkán felhangzó népdalt, továbbá a művészi zene termékeit, valamint a kiejtett szót, az elszavalt verset, az eljátszott drámát, s csak a legutóbbi évtizedekben a szívdobogások, az állathangok és a mesterségesen keltett hangok különféle változatait. Ez a sokféle technikával készült és sokféle tartalmú hangdokumentum ma még szétszóródva, különböző magán- és közgyűjteményekben található, ill. kereshető. S ez még a jobbik eset. Számítani kell ui. arra, hogy a hangfelvétel kezdetei óta elkészült hangdokumentumok jelentékeny része elkallódott, használhatatlanná lett, vagy, ha még használhatóan állna is rendelkezésre: gazdátlanul, elhagyatottan, de legalábbis gondozatlanul és rendszerezetlenül hever ismert vagy ismeretlen helyen. így pedig épp az a vívmány semmisül meg, amit a hangrögzítés találmánya és e felfedezés egyre tökéletesebb megvalósulása jelentett: mindama történeti kutatásnak lehetősége, ami csakis a konzervált hangdokumentumok időrendben elhelyezett, folyamatos sorának tanulmányozása alapján nyílhatnék meg. Az előadóművészet történetének nem következtetéseken, hanem a korabeli hangzó források alapján nyugvó feltárása és feldolgozása, az előadói ízlés változásának nyomonkövetése csak egy minél teljesebb „hangmúzeum" megfelelő állományrészeinek ismeretében számíthat a kívánatos eredményre. Es minthogy a hangfelvételek a művelődéstörténet legsérülékenyebb, legromlandóbb dokumentumai közé tartoznak, ennek tudatában vétkes könnyelműségnek tűnik tovább halo359