AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)
II. Az OSZK történetéből - Csapodi Csaba: A tizedesrendszer bevezetése a Széchényi Könyvtárban
tése, s így azt sem lehetett sejteni, milyen súlyos tehertételt, alig rendbehozható örökséget hagyott ezáltal a Könyvtár a második világháború előtti időből saját következő korszaka számára. Hogyan történt a decimális szakozás elindítása a Könyvtárban ? A nyomtatvány tár vezetője, Goriupp Alisz, akinek a főigazgató mellett a legnagyobb érdemei voltak a Könyvtár egész üzemének, de főleg a földolgozómunkának akkori újjászervezésében 3 , egyrészt maga vállalkozott arra, hogy megtanulja a decimálást és részt vesz ennek a munkának a végzésében, másrészt osztályának két fiatal könyvtárosát, Clauser Mihályt 4 és e sorok íróját vette maga mellé. Rendszeresen jártunk át a Fővárosi Könyvtárba, ahol az ottani két kitűnő decimális szakozó, Németh Endre és Veredy Gyula közül az utóbbi tanított minket. Külön ki akarom itt emelni ennek a tanításnak két fontos alapelvét. Olyan alapelveket, amelyeknek érvényességét később is mindig igazolva láttuk. Az egyik az, hogy a szakozónak mindig a lényeget kell minél tömörebben és világosabban megragadnia és kifejeznie jelzettel. Tehát jelzetek halmozása, túlzott alosztáskombinációk gyártása helyett a könyvtári szakozónak csoportképzésre, katalógusépítésre gondolva kell dolgoznia. A másik alapelv j^edig az volt, hogy mindig az egész decimális rendszer ismeretében, a rendszerbe való beleéléssel kell osztályozni. A tanulás folyamán tehát sohase használtunk tárgymutatót. Nem ötletszerűen megtalált jelzetek kiírása volt a cél, még kevésbé jelzetszámok betanulása, hanem a beszakozandó kérdés helyét a rendszer egészének, a rendszer sajátos fölépítésének szempontjából kellett keresni és megtalálni. Mikor azután a rövid, néhány hetes tanítási idő véget ért, addigra elkészült a nyomtatvány tár ügyrendje, megérkezett a katalóguscédulák sokszorosítására szolgáló adréma-gép. Az osztályozáshoz szükséges táblázatokat megkaptuk a Fővárosi Könyvtártól. 1936. január 1-től tehát megindult Magyarországon az első pontosan átgondolt „futószalagszerű" könyvtári feldolgozómunka, s vele együtt a kezdő szakozók birkózása az osztályozás gyakorlati problémáival. Veredy ebben a munkánkban még sokáig segített nekünk. A „futószalag" napi teljesítménye 100 címfölvétel és természetesen ugyanennyi mű beszakozása volt. A szakozók feladata volt a címfelvételek revíziója is, abból az elgondolásból kiindulva, hogy a szakozónak kell úgyis a legalaposabban foglalkoznia az osztályozandó könyvvel, tehát a címfölvétel esetleges tartalmi hibáit ő veszi észre leginkább. A címfölvétel-revízióban arra is tekintettel kellett lenni, hogy ha betoldás vagy kihagyás miatt a címfelvétel sorainak hosszúsága megváltozott, az új sormetszeteket is be kellett jelölni, mert az adréma lemezpréselő jenek fárasztó munkáját csak mechanikusan lehet megfelelő gyorsasággal végezni, tehát pontos betűszámra beállított címfölvétel-sorokat kell kapnia. Jól bevált a nyomtatványtár ügyrendjének az az előírása is, hogy a szakcédulákat maguk a szakozók osztották be, ők építették és revideálták folyamatosan saját szakkatalógus-részüket, és ők adták a tájékoztatószolgálatot a szakkatalógusból, amely egyelőre elfért munkahelyükön. A cédulabeosztás fegyelmező, egységesítő, nevelő módon hatott visssza a szakozói munkára, amelyben a jelzetalkotás végső szentesítését akkor kapta meg, amikor a hasonló szak jelzetű cédulák címei azonos csoportban egymáshoz kerültek a katalógusban. Felvilágosítást pedig természetszerűen legjobban maga a szakozó tud adni a saját maga által szakozott és katalógusba rendezett anyagból. Mai szemmel nézve elég sokrétű, súlyos feladatok hárultak így a szakozókra, 280,
