AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Csapodi Csaba: A tizedesrendszer bevezetése a Széchényi Könyvtárban

napi 5 órai munkaidejükben, de az is bizonyos, hogy a munkafolyamatok változtatása pihentető is, amennyiben más és más irányú szellemi igénybevételt jelent. A szisztematizáló, képesség a tapasztalat szerint aránylag hamar kimerül. A lényeg igazi, gyors fölismerésének lehetősége a munkavégzés folyamán egyre csökken. Az igazán nehéz osztályozási feladatok elvégzése kétségtelenül az első órákban a legbiztosabb ós leggyorsabb. A munkaidő többi részében elég más feladat elvégzésére kellett még sort keríteni. Persze az is bizonyos, hogy akkoriban a szakozásra kerülő anyagban igen nagy mennyiséget tettek ki a problémátlan feladatok: magyar nyelvű szépirodalom, tankönyvek stb. Másrészt pedig azt se kell elfelejteni, hogy a Fővárosi Könyvtár szakrendszere ekkor még sok tekintetben elnagyolt volt, nemigen lehetett nagyobb terjedelme, mint ma egy rövidített ETO-kiadásnak. Főleg egy ponton volt ez a rövidség túlzott, az orvostudományban. Igaz ugyan, hogy orvosi könyv kevés volt, a tömegesen érkező különnyomatok pedig, mint 16 lapnál kisebb terjedelmű aprónyomtatványok, nem kerültek rendes könyvtári földolgozásra. Goriupp Alisz sokrétű osztályvezetői elfoglaltsága mellett, nemcsak hogy maga írta rá a szakkatalóguscédulákra a szakjelezeteket és ugyanezeket összesítve a helyrajzi naplóba, hanem egy ideig még a szakozói munkában is részt vett. Később ettől az utóbbitól egy harmadik szakozó beállítása mentesítette. 1939 őszéig, amíg magam is a szakozók egyike voltam, a következő kollégák működtek itt ebben a munkakörben, hosszabb-rövidebb ideig: Gáspár Margit (később a Könyvtár szerzeményi osztályának vezetője), Halász Gábor (irodalomtörténész, esztéta, a második világháború áldozata), Sárkány Oszkár (irodalomtörténész, eltűnt a második világháborúban), Clauser Mihály és Dezsényi Béla. A szakkatalógussal való munkát, a katalógusépítést mindig a szakozói munka egyik leglényegesebb feladatának láttuk, annyival inkább, mert akkoriban még a tizedes rendszer a könyvtárhasználók körében általában annyira idegenszerű valami volt, hogy minden módon igyekeznünk kellett arra, hogy a katalógus valóban használható is legyen.

5 A Fővárosi Könyvtárban még olyan szakkatalógust láttunk, amelynek a fiókjain csak decimális jelezeteket lehetett olvasni. Ez pedig a közönség számára meglehetősen elriasztó látvány. Mi a decimális jelzeteken kívül tartalmat jelölő feliratokat is tettünk a fiókokra. Ma már ez egészen természetes követelménye a szakkatalógusoknak, de akkor újításszámba ment. Ugyanis újítás volt a katalógusok gondos belső szerelése: sűrűn elhelyezett, jelzeteket és feliratokat viselő osztólapok, az egyes osztályok és alosztályok felosztását föltüntető lapok, rokonterületek jelzeteire utaló lapok. Hogy jobban érthetővé tegyük a decimális rendszer alapelvét és megkönnyítsük a tizedes és nem tízes számrendszerben való tájékozódást, a fiókokon a jelezetek első számjegyét vörös számjeggyel emeltük ki. Az első fiókban pedig fokozatosan építettük ki a tárgymutató cédulakatalógust (ezeken a lapokon is megfelelő utalásokkal a rokonterületekre) a közönség számára, mert ilyennel magunk se rendelkeztünk. Külön meg kell itt említenem, hogy utóbb decimális rendszer egy lelkes és önzetlen hívének, Rafanidesz Mihálynak köszönte a Könyvtár, hogy megajándékozta egy saját készítésű, részletes, gépírásos decimális tárgymutatóval. Hosszú évekig ez volt a Könyvtár egyetlen ilyen segédeszköze. Volt még egy katalógusszerkesztési újítás, ami a magam ötlete volt, és magam kísérleteztem vele, ez pedig a szorosan vett számrend helyett a csoportképzés alapján való szakcédulabeosztás.

6 Ez a kísérlet azonban még akkor annyira új281