AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1967. Budapest (1969)

II. Az OSZK történetéből - Dezsényi Béla: Szervezet, ügyvitel és igazgatás az Országos Széchényi Könyvtárban a Horthy-korszak elején

rendezés és feldolgozás, mind az anyag felállítható állapotba való helyezése megoldást követelt: ezt elég primitív módon, az ún. fedőlapozással érték el. A kötési egységnek szánt részt (egész v. rész-évfolyam, néha több évfolyam együtt) két kemény kartonlap közé zsinegeitek, ugyanolyan kartonokat használva, mint a tényleges bekötésnél. A zsinegelés módja

113 a kötegelt darabok olyan szoros összepréselését eredményezte, hogy a lapok közé por nem kerülhetett. Persze, a gerinc és a szélek annál jobban ki voltak téve a porosodásnak és a rongálásnak. De hírlapok kötés nélküli kötegelését tökéletesen a folyóiratoknál kitűnően bevált mappák sem oldják meg. A fedőlapozás tette lehetővé a hírlapok katalogizálásának reformját — azaz voltaképpen az első katalogizálási szabályzat elkészítését — de főleg a raktár (részben ugrószámos) numerus currens szerinti rendezését. A költözködés következő menetét a Régészeti és Történeti Tár átköltöztetése tette lehetővé. Ezáltal felszabadult az épület délkeleti sarokterme s a (jelenlegi hírlaptári) folyosó (összesen 250 m

2

). A sarokterem s a hozzá csatlakozó VII. terem (amelyet hosszú ideig még a Zeneműtárral kellett megosztani), meg a folyosó lehetővé tették — az első vasterem berendezése után — a hírlaptár teljes és végre egy helyen koncentrált felállítását a főépületben. Igaz, egyes gyűjteményrészek elég hosszú ideig még (mint ezt fennebb érintettük) a könyvanyagtól elválasztva a Könyvtár északi szárnyán maradtak, elsősorban a budapesti napilapok sorozatai, amelyek azonban — miután a külön hírlaptári kutatóhelyiséget fel kellett adni — amúgy is az olvasóterem közelében voltak jobban hozzáférhetők. A levéltári osztály kiköltöztetése, valamint a Krenner lakás végül is elért felszabadítása 10 kisebb munkaszobát tett használhatóvá (320 m

2

); az első emeleten pedig szabaddá tette a levéltár termét (jelenleg Apponyi-terem) és az előtte levő folyosót, amit addig ugyancsak a levéltár gyűjteményei töltöttek meg. Ezzel az „összmúzeum" adta mozgási lehetőség le is zárult; tervbe volt véve még — két év múlva — a Könyvtár további terjeszkedése az első emeleten s ezzel kapcsolatban az Apponyi-folyosó megnyitása a múzeumi előcsarnok felé, amely a Könyvtár megközelítését méltóbb keretek közt tette volna lehetővé, mint a mindmáig használt hátsó lépcsőház, s közvetlenebb megközelítést biztosított volna a látványosságot jelentő Széchényi-terem muzeális szépségű berendezéséhez és a Könyvtár legnagyobb értékeit bemutató tárlókhoz, valamint a Széchényiterem közvetlen szomszédságában elhelyezett két új örökletét-jellegű gyűjteményének (Apponyi és Todoreszku) külsejében is monumentális hatású termeihez. Az utóbbi terv sohasem került komoly tárgyalásra — nyilván nem óhajtotta a Könyvtár az átmenő közönségforgalom irányát éppen ezeken a nagyértékű gyűjteményeken át terelni az olvasóterem felé. Az első terv, a Széchényi Könyvtár épületen belüli további helynyerése, csak az Ásvány- és Óslénytár kitelepítése esetében valósulhatott volna meg, ehhez pedig egy új természettudományi múzeumnak való épület kellett volna. 1929— 1930-ban azonban már előre vetik árnyékukat a válságos évek, a közgyűjtemények ügye a Felszabadulásig háttérbe szorul. A Széchényi Könyvtár minden további bővülését belső reformokkal érte el, legelőször a két vasterem megépítésével. Ez volt a feltétele a raktárakban a folyószámozás bevezetésének s a müncheni rendszer már ekkor elhatározott végleges felszámolásának is.

113 A reformok első sorozatának végrehajtása már az OSZK története következő szakaszába nyúlik át. 156