AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR ÉVKÖNYVE 1965-1966. Budapest (1967)
IV. Könyvtörténet, könyvtártörténet, művelődéstörténet - Borsa Gedeon: Néhány bécsi ősnyomtatvány magyar vonatkozásai
Mindezek után került sor Jakub basa mintegy 8000 főnyi seregének támadására még ugyanennek az esztendőnek nyarán. Jajca várának őrsége kitérésre kényszerítette ugyan a támadókat, de ezek átkelve az Unna folyón Slunj városán keresztül haladva elérték a Kulpa folyót. Sőt ettől északra Dél-Stájerországban is mintegy két hétig dúltak és fosztogattak. Azonban a Székely Jakab vezette csapatok közeledtére visszafordultak. Derencsényi Imre horvát bán — félretéve az egyes helyi főnemesekkel folytatott viszályt — seregével, amelyhez számos horvát főúr (Frangepánok, Blagayak stb.) is csatlakozott, igyekezett elvágni a zsákmánnyal megrakott törökök visszavezető útját. Kövekkel és kidöntött fákkal elzárta tehát a Krbava-medence déli részén levő Sadbar-hágót. Ezekről az előkészületekről tudósította komoly derűlátással a pápát Antonius Fabregnes a szeptember 8-án kelt levelében. Azonban jogosnak tűnt optimizmusa súlyos csalódáshoz vezetett: a törökök megállásra kényszerültek ugyan, de ügyes erőátcsoportosítást hajtottak végre, a keresztény csapatok ráadásul a lovasság szempontjából rosszul választották meg a harcteret. A vereség alapvető oka mégis abban rejlett, hogy a különböző eredetű csapatok egymástól elszigetelten, saját elképzelésük szerint harcoltak. Az így megosztott erejű keresztény csoportokat a törökök egyenként semmisítették meg borzalmas mészárlás keretében. A hatezer főnyi seregből alig 300 ember tudott csak megmenekülni, a többit néhány fogoly kivételével mind lekaszabolták. Az elfogott horvát bánt az 5700 elesett keresztény levágott orrával, mint a győzelem jelképével Jakub basa Konstantinápolyba küldte a szultánnak, aki Derencsényit egy szigetre száműzte, ahol az néhány hónap múlva meg is halt. A pápai nuncius második, szeptember 13-án kelt levelében az udbinai csatáról számos részletet örökített meg. Ennek a tudósításnak forrásértékét történészeink felismerték, és a milánói állami levéltárban őrzött korabeli iratból másolatot készíttetett az akadémia történelmi bizottsága. Ezt — elsőként — Ováry Lipót publikálta rövid kivonat formájában 9 . Ennek nyomán később már a latin eredetiből közölt bővebb részleteket Thallóczy Lajos és Barabás Samu. 10 A nyomtatott, korabeli bécsi kiadásban — nyilván az ismeretlen nevek olvasása nyomán — több hibás névalak is szerepel. (Cetui — Cetin, Fraiapanibus és Frigiapanibus — Frangepanibus). A Fabregnes-féle tudósítás több személyt is említ, ezek azonosítása a korabeli nevezetesebb személyiségekkel általában nem problematikus. így elsősorban a Frangepán-család négy tagja — az említett Thallóczy—Barabás-íéle oklevéltár segítségével tisztázva — a következők: „Comes de Cetin" — Frangepán VIII. János (1466—1493), ,, Nicolaus de Fragepanibus" — Frangepán Miklós (1466— 1498), „Bernardinus de Frangepanibus" — Frangepán Bernát (1460—1527), „comes Angelus" — Frangepán VII. János Angelo (1426—1513). A „Banus de Hiareza" kifejezésnek Derencsényi Imre dalmát-, horvát-, tótországi bánra kell vonatkoznia, bár a névelferdítés itt döbbenetes. 11 A pápának szóló levél még említést tesz a Blagay-csalkd két tagjáról is, akik a csatatéren lelték halálukat. Ezek személyazonosságát pontosan Thallóczy Lajosnak sem sikerült megállapítani: 12 „Blagay Gergelynek és II. Antalnak vagy testvérei, kiket oklevéltárunk nem említ, vagy a vodicsai atyafiak közül ketten". Értékes és hiteles forrás a bécsi nyomtatásban is közzétett Fabregnes-féle tudósítás a szerencsétlen udbinai csata pontos időpontjára vonatkozólag is. A török krónikák 13 ezt szeptember 19-re helyezik, ami azonban téves. A nuncius 391
